- Hirdetés -

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra, valamint az ULED Mini-LED készülékeket is megtekinthették a gyártó „Go Tech, and Beyond” elnevezésű standjánál a résztvevők.

A kiállításon többek között a Hisense 100 és 120 colos méretben is elérhető 8K-s lézertévéjét, valamint a vállalat idén januárban bemutatott zászlóshajó-készülékét, az eddigi legfényesebb képernyővel rendelkező UX ULED Mini-LED modelljét is megtekinthették a látogatók az U8-as, U7-es és az U6-os modellek mellett, de gaming monitorokat is kipróbálhattak az érdeklődők Berlinben.

- Hirdetés -

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra - ULEDX tévék

A Hisense azt is elárulta, hogy szabadalmaztatott technológia felhasználásával kifejlesztette a következő generációs digitális lézermotort (LPU), amely pontosan tudja szabályozni a fényt a nanoskálán, ezzel is biztosítva a széles színskálát és pontos szín megjelenítést.

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra - ULED X részleg

A gyártó ULED X Platformjának elemei a Hi-Light optikai rendszer, a Hi-View Engine X chip és az Obsidian képernyő komponensek. A Hisense saját operációs rendszere, a
VIDAA OS is szóba került, ami költséghatékony hardverrel dolgozik a streaming élményért.

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra - a világ első 8K-s lézertévéje

A gyártó portfóliójában van OLED TV is, de nálunk az ULED technológia a hangsúlyos. A tévék mellett háztartási eszközöket is vitt a kiállításra a gyártó, többek közt nagyképernyős, kétajtós okoshűtőt, beépíthető főzőlapot, sütőt, mosogatógépet, mosógépet, borhűtőt és kávéfőzőt is megtekinthettek a látogatók.

8K-s lézertévét és nagyképernyős okos hűtőt hozott a Hisense az IFA kiállításra - háztartási szekció

A ConnectLife alkalmazás a háztartási eszközökhöz készült, beleértve például az okoskonyhát vagy az intelligens levegőtisztítást.

- Hirdetés -
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.