Készültünk egy videóval, melyben 5 droid tippet, trükköt osztunk meg veletek, amelyeket nem biztos, hogy eddig ismertetek vagy használtatok. Fontos megjegyeznem, hogy az Android verziószámától és egyébként a készüléken lévő felülettől is függ, hogy az adott trükk működni fog-e avagy sem, igyekeztem olyanokat összegyűjteni, melyek a legtöbb készüléken használhatóak.

A fenti videóban megtaláljátok mindet, de ha esetleg nem akarjátok megnézni, akkor a továbbiakban szöveges formában is elolvashatjátok őket.

1. Alkalmazásaim gyorsikon a kezdőképernyőre

Ha nincs bekapcsolva az automatikus alkalmazásfrissítés, akkor manuálisan kell updatelni a Play Áruházból. Ehhez be kell lépni az appba, majd a menüben ki kell választani a Saját alkalmazások és játékok pontot, ezen belül tudjuk indítani a frissítéseket. Ha viszont megvan minden appod és kizárólag frissíteni szeretnél, akkor van egy egyszerűbb megoldás is. Nyomjunk hosszan a Play Áruház ikonjára és ott látható az Alkalmazásaim, ezt fogjuk meg és húzzuk ki az asztalra. Ezután az ikonra rábökve egyből a frissítésekhez kerülünk. Ez a funkció Android 7.1-től elérhető vagy bizonyos egyedi indítóknál, pl. a Nova Launchernél.

2. Alkalmazásinfók elérése gyorsan

Ha van egy bizonyos app, aminek az adataira vagyunk kíváncsiak, mennyit helyet foglal, mennyi memóriát eszik, esetleg ki szeretnénk lőni, akkor a Beállításokon belül nem kell kikeresni az alkalmazáslistából, van erre egy rövidebb út is. Nyissuk meg az adott appot, aztán a multitaskingot és itt az app ikonjára tartsunk rá. Néhány mobilnál egyből bejön a kívánt adatlap, de például OnePlusnál rá kell bökni az infó gombra is.

3. Képernyő rögzítése – a kíváncsi ismerősök ellen

Ha odaadod egy ismerősödnek, barátodnak a telefonod, hogy megnézhessen valamit vagy használja pl. a számológépet, előfordulhat, hogy az illető belekukkant a galériába is és azt ugyebár nem szeretnénk. Erre van egy tök jó megoldás. A beállítások, biztonsági opciókon belül találsz egy olyat, hogy képernyő rögzítése. Ezt kapcsold be és legyen bepipálva a feloldási minta kérése is. Most pedig, ha ismerősöd a számológépet szeretné használni, akkor nyisd meg az appot, utána lépj a multitaskingba, itt láthatod a jobb sarokban a rajzszög ikont. Ha ráböksz, akkor innen az illető nem tud kilépni, az értesítési panelt se tudja lehúzni, kizárólag a vissza gomb hosszú nyomásával lehet kilépni, de akkor is a zárolt képernyőn landolunk, ahol kéri a feloldómintát vagy az ujjlenyomatot.

4. Értesítés tartalmának elrejtése

Megint csak a kíváncsi szemek elől rejthetjük el dolgainkat. Ha jön egy értesítés és felvillan a kijelző, akkor annak tartalma általában látható. Ezt a Beállításokon belül az Értesítések alatt tudjuk lerejteni. Telefononként eltérő helyen lehet, keressük meg az opciókat, majd állítsuk be, hogy “rejtse el a bizalmas tartalmakat” vagy más fordításban “rejtse el az értesítés tartalmát”. Ebben az esetben zárolt képernyőn csak az látszik, hogy honnan jött, de az nem, hogy mi. Ezt csak autentikálás után lehet megnézni.

5. Animációk gyorsítása

A legtöbb felsőkategóriás és csúcskategóriás androidos mobil sebességére nincs igazából panasz, de ha picivel gyorsabbá tehető, az sosem baj. Ezt a rendszer animációinak felpörgetésével lehet elérni. A beállításokon belül be kell lépni a fejlesztői beállításokba, ha nincs ilyen menüpontod, akkor a telefonod információi között a Build számra koppints 7x egymás után. Ezután megjelenik az új menüpont. Ezen belül keressük ki az ablakanimáció, az áttűnési animáció és az animáció tempója opciót és 1x-esről állítsuk át 0,5x-ösre vagy ha nem szeretnénk animációt, áttűnést látni, akkor ki is lehet kapcsolni. Maga a telefon nem lesz ettől gyorsabb, de annak fog tűnni azáltal, hogy az animációk idejét csökkentjük.
Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.