Ismét a hírekben szerepel a Nokia, bár ezúttal sem az androidos okostelefonok miatt. Nemrég bemutatkozott a HMD Global által a Nokia 150, most pedig nagy szabadalmi pert indított a finn vállalat az Apple-lel szemben.
A Nokia szerint az almás cég rengeteg szabadalmat sértett meg, melyek az Apple készülékekben található szoftverre, antennákra, chipsetre, kijelzőkre és felhasználói felületre vonatkoznak. Tavaly a Nokia felvásárolta az Alcatel-Lucent-et, mely hálózati eszközökkel foglalkozik, erre vonatkozó szabadalmak is terítéken vannak.
Szerintük az Apple jogtalanul használja ezeket és nem fizetett nekik jogdíjat. A szabadalmak az Apple termékpalettáján az iPhone 3GS-től egészen az idei iPhone 7-ig vonatkoznak, sőt az iPad Pro, iPad Air, iPad Mini, az Apple Watch, az Apple TV is ide tartozik, valamint a Find My iPhone is. Még az iOS 10-es Siri-vel kapcsolatban is egy Alcatel-Lucent által bejegyzett szabadalomra hivatkoznak.
Az Apple a Nokiát szabadalmi trollnak nevezi, és egyelőre nem tudni, hogy hova billen a mérleg. Egy biztos, ez a kis „perecske” nem fogja befolyásolni a jövő év elején bemutatkozó androidos Nokia mobilokat.
















Persze. Amikor ők vannak vádpadon, akkor velük szemben csak „trollkodnak”, mert ők olyan ügyesek és okosak, hogy csak őket lehet másolni és megsérteni. Nevetségesek. Mindig is műmájerségnek tartottam ezt az almásosdit. Most lehet mentegetőzni, bár a rajongók akkor sem fognak kiábrándulni belőlük.
Fel kellene fogni mindenkinek, hogy a Nokia nélkül nem lehet mobiltelefont gyártani, mert olyan szabadalmai vannak, amiket nem lehet hanyagolni, csak ellopni. Ők már akkor mobilt gyartottak, amikor Steve mèg a forrasztó pákával a kezèben a 8bites hulladèkukat tervezgettèk a sufniba. Ez nem trollkodás, hanem egész egyszerűen ők règebb óta foglalkoznak a dologgal ès ez az, amit egy érintő kijelzős forradalom mèg az idő múlásával sem fog legyűrni sose. 25 èv előny az mègiscsak 25 èv előny.