Hirdetés

Okostelefonoknál és különböző consumer eszközöknél a felhasználók örülnek, ha bármilyen IP védettséggel rendelkezik az adott készülék, illetve van néhány olyan példány is, mely MIL-STD szabványnak is megfelel, tehát gyakorlatilag katonai szabványú strapabírósággal bír. Nem sokan hallatott magáról, azonban 20 éve létezik a Panasonic Toughbook termékcsaládja, melyek lényegében mindent kibírnak. Szélsőséges környezetben használják őket, extrém hidegben vagy melegben, ipari munkálatok során, a katonaságnál, stb…

Múlt hét kedden tartott a Panasonic egy sajtótájékoztatót, melynek témája az volt, hogy 1996 óta, 20 éve létezik a Toughbook széria. E mellett ott vannak a mobil eszközök is, a Toughpad eszközök is, melyek hasonló tulajdonságokkal bírnak, csak épp nem notebookok, hanem tabletek. Nézzünk néhány mérföldkőt a Toughbook és Toughpad termékek portfóliójában:

  • 1996-ban a Panasonic bemutatta a Toughbook család első képviselőjét, a CF-25-öt, mely akár a 70 cm-es magasságból való leejtést is kibírta
  • 1999-ben jelent meg a CF-27, mely a számítógépek között világelsőként beépített GSM és WAN hálózati képességekkel bírt, valamint készült belőle érintőkijelzős változat is.
  • 2003-ban a Panasonic bemutatta az első kifordítható érintőkijelzőt, amely ma a népszerű hibrid laptopok kifejlesztéséhez vezetett
  • 2008-ban megjelent a Toughbook CF-U1, a világ első strapabíró, teljes Windows rendszert futtató hordozható PC-je volt, amin már vonalkód- és ujjlenyomat-olvasó is volt.
  • 2012-ben megjelent az első Windows alapú Toughpad eszköz
  • 2016-ban bemutatkozott az első teljesen strapabíró hibrid laptop, a Panasonic CF-20

A consumer eszközökkel ellentétben itt nem csak a burkolat készült fémből és gumiból, hanem alapjaiban véve úgy alakították ki őket, hogy a belső komponenseket is védhessék. A CF-27-nél például a merevlemezt gél- és habréteg védte az ütődésektől, de az alaplapnak is speciális felfüggesztése van, a gépen belül horizontálisan képes mozogni, hogy tompítható legyen az őt érő erőhatás.

Panasonic CF-20

A Toughbook széria képviselőinél a meghibásodási arány jóval kisebb, mint a consumer gépeknél, itt ugyanis kevesebb, mint 3%-ról van szó, míg a consumer eszközöknél 23% az átlagos meghibásodási arány. Nem véletlenül vállal a Panasonic sem 3 év pickup & return garanciát gépeire. Az ipari rugged kategóriában a Panasonic gépei a legkönnyebbek, ugyanis amellett, hogy strapabíróak és katonai szabványnak is megfelelnek, könnyűnek, hordozhatónak is kell lenniük. Mivel olyan helyeken is használják ezeket, ahol gyenge a hálózati lefedettség, ezért az antennát is a cég fejleszti, melyek jobban fogják a jeleket, illetve kevesebb adatforgalmat is használnak gyenge kapcsolat esetén.

Panasonic FZ-N1

A legújabb Toughpad FZ-F1 és FZ-N1 tabletek a strapabíró (rugged) eszközök kategóriájában a legkönnyebbek a világon, melyek hátoldali vonalkód-olvasóval is bírnak. A postai dolgozók, csomagküldők, illetve a kereskedelemben és gyártóiparban dolgozók számára tervezett tabletek Android (FZ-N1) és Windows 10 IoT Mobile Enterprise (FZ-F1) rendszerrel működnek, MIL-STD-810G és IP67 besorolásnak felelnek meg. Ezek az eszközök 2017 februárjában lesznek kaphatók.

A Panasonic a 20. évforduló alkalmából versenyt hirdetett, amelyen a legidősebb, működő Toughbookról készült videó feltöltésével lehet az év utolsó napjáig jelentkezni. A nyertes jutalma egy gyárlátogatás lesz Japánba, ahol megépítheti saját, új Toughbookját is. Minden részlet a versenyről ITT  található.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.