Hirdetés

A Meizu nemrég közölte, hogy részt vesznek a legnagyobb mobil iparági eseményen, az MWC 2025-ön, ahol számos új terméket mutatnak majd be a globális piac számára, köztük egy vadonatúj felsőkategóriás modellt.

A zászlóshajó telefon mellé két másik okostelefon, AIoT eszközök és AI szoftverfejlesztések is érkeznek, amelyek valószínűleg beépülnek majd a Meizu okostelefonjaiba. A kínai hardvergyártó emellett azt ígéri, hogy bemutatja új AI-okos szemüvegeit, okosgyűrűit és még sok mást egyéb újdonságot, így érdemes lesz rájuk figyelni.

Ez egy izgalmas fordulat, tekintve, hogy a Meizu körülbelül egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy kiszáll az okostelefon üzletágból, és csak az AI technológiákra összpontosít. A Polestarral való partnerség után azonban a cég kiadott még néhány telefont, amelyek szinte kizárólag a kínai piacra kerültek ki. Az idei MWC-n való részvétel tehát azt sugallja, hogy a Meizu még nem végzett az okostelefonos üzletággal és látnak még potenciált például egy európai terjeszkedésben.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.