A Samsung ismert már az internetcsatlakozásra képes, úgynevezett „Smart TV” készülékeiről is, amelyek nagyon praktikusak lehetnek, megkönnyíthetik akár a mindennapjainkat.
Azonban érdekes módon maga a Samsung is figyelmezteti vásárlóit, hogy a készülékeik előtt ne osszanak meg személyes információkat, hiszen a TV kedvére továbbíthatja azt a Samsungnak, vagy harmadik félnek. Érdekesnek találom ezt, hiszen a Samsung azon cégek egyike akik gondosan odafigyelnek a biztonságra.
Mint a későbbiekben kiderült csak azokra az esetekre vonatkozik az adattovábbítás esélye, amikor a készüléken be van kapcsolva a hangutasítás, ilyenkor ugyanis a TV minden egyes szavunkra odafigyel, nehogy lemaradjon valamilyen utasításról.
Az egész jelenség úgy került napvilágra, hogy a The Daily Best online magazin a Samsung okostelevíziókra íródott adatkezelési nyilatkozatából publikált egy részletet, ami arról számol be hogy a TV készülék figyelni fog a szavainkra az utasítás teljesítésének érdekében. És mindez után következik az érdekes rész:
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az ön által kimondott szavakban található személyes, vagy más jellegű érzékeny információk is bekerülnek a tévé által rögzített és harmadik félnek továbbított adatcsomagba.
Nemcsak a Samsung gyárt efféle okostévéket, ott van például az LG is. Az LG készülékeiről 2013-ban derült ki, hogy személyre szabott reklámokat jelenít meg gazdájának érdeklődése alapján, illetve a bedugott pendriveok tartalmát visszaküldi a gyártónak.