Az Apple közzétette a márciussal zárult negyedéves pénzügyi jelentését, és a számok alapján továbbra sincs lassulás. 111,2 milliárd dolláros bevétel, ami 17%-os éves növekedést jelent. Ennél is beszédesebb viszont, hogy a iPhone 17 széria lett minden idők legnépszerűbb iPhone-generációja.
A cég vezetése szerint ez volt a valaha volt legerősebb nyitó negyedév, az iPhone család pedig rekordeladásokat hozott. Egyedül ez a termékvonal 57 milliárd dollárt tett hozzá a bevételhez, miközben több kulcspiacon is két számjegyű növekedést produkált. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az Apple egyre kevésbé támaszkodik a hardverekre, erre jó példa, hogy a szolgáltatásokat tömörítő üzletág 31 milliárd dolláros rekordot ért el, ami jól mutatja, mennyire fontos lett az ökoszisztéma. A termékbevétel összesen 80,2 milliárd dollár volt, miközben a Mac (8,4 milliárd), az iPad (6,9 milliárd) és a viselhető eszközök + kiegészítők (7,9 milliárd) is stabilan hozzák a számokat.
A szeptemberig Tim Cook által vezetett Apple tehát nemcsak növekedni tudott egy bizonytalan piaci környezetben, hanem még piaci részesedést is nyerhetett. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy közben a globális okostelefon-piacot továbbra is költségnövekedés és keresleti visszaesés nyomja













