Hirdetés

Az idei MWC kongresszuson mutatkozott be a Xiaomi Mi 5, az akkori csúcskészülék. Azóta eltelt fél év és a Xiaomi újabb termékbejelentésre készül, név szerint az Mi 5s-ére.

Ez a készülék nevéből is adódóan az Mi 5 továbbfejlesztett verziója lesz. Az erősebb hardver mellett néhány extra funkcióra is számíthatunk, többek között ez lehet az első készülék, mely a Qualcomm ultraszonikus ujjlenyomatszenzorát használja majd. Ezzel a technológiával a szenzort a kijelző alá tudják beépíteni, így megvalósulhat a filmekben eddig elég bugyután mutatott „ráteszem az ujjamat a kijelzőre és felold” biometrikus autentikáció.

Specifikációkat tekintve a Xiaomi Mi 5s nem fog szégyenkezni, ugyanis a kijelző 5.15 inches FullHD felbontású lesz, Qualcomm Snapdragon 821 chipset lesz a készülék szíve, mely továbbra is 4 magot tartalmaz, azonban már 2.4 GHz-es órajelen. A grafikus chip egy Adreno 530-as lesz.

Xiaomi Mi5
Xiaomi Mi5

Vélhetően kettő vagy három variáns érkezik a készülékből, melyek a RAM-ban és a belső tárhely kapacitásában fognak eltérni egymástól. Várható egy 3 GB RAM / 64 GB tárhely verzió, melyet követ egy 4 GB RAM / 128 GB tárhelyű modell, a csúcs pedig 6 GB RAM-mal és 256 GB háttértárral lesz felszerelve.

A hátlapon egy 16 megapixeles 4 tengelyű képstabilizátorral, PDAF fókusszal és f/1.8 rekeszértékkel megáldott kamera lehet majd. Az akku 3.490 mAh lehet, melyet Quick Charge 3.0 technológia segít majd a gyorstöltésben.

xiaomi-mi-5sA sajtómeghívók szerint szeptember 27-én mutatkozik be az új Xiaomi okostelefon, akkor tudhatunk meg róla mindent, beigazolódhatnak a specifikációs pletykák, illetve az árazásról is lesz infó.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.