Hirdetés

A tavalyi Galaxy S6 modellhez képest az idei S7 egyik nagy előnye, hogy a készülék az S5 után többek között újra vízálló lett, így megkapta az IP68-as tanusítványt.

A Samsung szerint az új S7 modellek 30 percig és 1,5 méter mélységik állják a vizet. Több se kell a vállalkozó szellemű internetezőknek…megjelent egy videó a YouTube-on, melyben a készüléket 16 óra 36 percig víz alatt tartották. A készülék ugyanúgy funkcionált, mint, mint azelőtt és természetesen bekapcsolt állapotban volt a víz alatt is. Azt persze meg kell említenünk, hogy a kísérlet alatt a nyomás sokkal alacsonyabb volt, mintha például 1 méter mélységben lett volna a készülék.

A teszt alapján mindenesetre tényleg jól bírja a folyadékot, de ne próbáljátok ki otthon. Íme a videó:

 Forrás: PhoneArena

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.