Már csak alig több mint egy hetet kell aludni, hogy elérkezzen március 29-edik napja, amikor a Samsung csúcskészülékei hivatalosan is napvilágot látnak. Sok kérdés persze eddig sem volt a Galaxy S8 és a Galaxy S8+ körül, ám ha valakiben mégis kételyek merültek volna fel a külsőt illetően, akkor a most kiszivárgott promóciós képek láttán már ezek is eloszlanak.
Igazán érdekes lesz látni a készülékeket, hiszen az LG a G6 kapcsán is azt verte nagy dobra, hogy milyen kompakt lett a zászlóshajó, annak ellenére, hogy 5,7 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. Nos, a két új Galaxy még a konkurensre is rátehet egy lapáttal, hiszen 5,8 és 6,2 hüvelykes, 18,5:9-es képarányú Super-AMOLED panelekre számíthatunk, ennek ellenére a készülékházak nem lesznek óriásiak, amit az oldalra ívelt képernyő és az alul-felül nagyon vékony káva garantál majd. Felül azért maradt hely az íriszleolvasónak, lent viszont száműzni kellett a fizikai és az érintésérzékeny gombokat, ezek virtuális formában a megjelenítőre költöznek majd.
Szinte biztosra vehető, hogy régiótól függően Snapdragon 835-ös vagy Exynos 8895-ös lapka (Európában utóbbi lesz elvileg a telefonokban) hajtja majd a párost, hátulra kerül az ujjlenyomat-olvasó, méghozzá a 12 megapixeles kamera mellé, ami akár 1000 fps-es lassított videókat is képes lesz majd felvenni. Oldalt dedikált gombot kap a Bixby virtuális asszisztens, 64 GB-os lesz a legkisebb tárhely, a 3000 illetve 3500 mAh-s akkumulátort pedig USB Type-C csatlakozón lehet tölteni.
Ohh Szia Zsolt. Nem is tudtam, hogy ide igazoltál a MA-tól. Jó látni újra az írásaid. Így majd sűrűbben látogatom az oldalt 🙂