Még elég sok idő van hátra, mire az Apple lerántja a leplet idei készülékeiről, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülhetnének ki tervek, hogy mire is készülnek Cupertinóban.

Steve Hemmerstoffernek (@OnLeaks) köszönhetően újabb jelei mutatkoznak, mely szerint idén az Apple is tervez bemutatni legalább egy olyan iPhone-t, ami már 3 hátlapi kamerát fog használni. A három szenzoros iPhone híre nem újdonság, már 2018 májusában is keringtek erre utaló pletykák, és a legnagyobb Apple elemző, Ming-Chi-Kuo is úgy gondolja, hogy ez lesz az Apple következő lépése.

A háromszögben elhelyezkedő lencsékről csak feltételezések vannak, hogy miképpen fogják javítani az iPhone-ok képminőségét, márpedig eddig sem volt rájuk sok panasz, de a versenytársak is sorba jönnek ki az új fejlesztésekkel, így az Apple sem ülhet a babérjain, bizony sok szempontból fel kell zárkózniuk. Sokan egy ultraszéles látószögű szenzort látnának szívesen a zoom és nagylátószögű lencsék mellett, de hivatalos infót csak a szeptemberi bemutatón fogunk megtudni. Ti mit gondoltok, lesz-e harmadik kamera és ha igen, milyen szenzort tennétek a 2019-es iPhone-ba?

Hirdetés
FORRÁSMacRumors
Évek óta kiemelt figyelemmel követem a mobilgyártók fejlődését, de nyitott szemmel járok és majdnem minden ami tech érdekel. Remélem évről-évre egyre érdekesebb hírekkel számolhatok be nektek!