OnePlus 5? Hol a 4? Ez egy szóval megmagyarázható: tetrafóbia. Ez a 4-es számtól való félelmet jelenti, mely a kelet-ázsiai országokban a legelterjedtebb. Szerintük a 4-es szám balszerencsét jelent olyannyira, hogy például az ilyen számot tartalmazó telefonszámokat Kínában olcsóbban adják, valamint az okostelefon gyártók közül van, aki emiatt ki is hagyja, így tesz a OnePlus is, a 3T után az 5-öt fogja bemutatni.

A OnePlus 3 2016 júniusában mutatkozott be és ha a vállalat követi az egy éves ciklust (a 3T egy év közbeni ráncfelvarrott modell), akkor hamarosan lehet számítani a következő modellre. A OnePlus 5 a szokásos ráncfelvarrásokat fogja hozni, jobb kamerát, jobb processzort (Snapdragon 835), 6 GB RAM-ot és 64/128 GB tárhelyet fog kapni.

Kijelzőméretben nem fog változni a pletykák szerint, marad az 5,5 hüvelykes képátló, de a felbontás egyelőre ismeretlen.

Egy renderkép került ma fel az internetre az India Today Tech-et említve forrásként, melyen az látható, hogy a hátlapra duál kamera rendszer fog kerülni, illetve az ujjlenyomat-olvasó is marad az előlapon, a megoldás viszont kérdéses (kijelzőbe integrált, vagy kijelző alatt a home gombon).

Várjuk, míg több részletet tudunk meg az új flagship killert illetően.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.