A Google Pixel 3 és Pixel 3 XL megjelenése október környékére várható és még alig láthattunk róluk pletykákat. Ahogy szokták mondani: ami késik, nem múlik, máris itt egy igen érdekes szivárgás a telefonokról.

A duóról még nem láttunk renderképeket vagy élő fotókat, most azonban az előlapi fóliájukról jelentek meg képek. A kijelzővédőn jól látszik, hogy a Pixel 3 XL notch-csal bírhat majd. Három kerek kivágást is láthatunk a bevágásnál, ami arra utal, hogy akár dupla előlapi kamerát is kaphat a Pixel 3 XL, a harmadik kivágás pedig a közelségérzékelőnek és a fényszenzornak ad majd helyet.

A Pixel 3-nál ugyanez a helyzet azzal a különbséggel, hogy az előlapján nincs bemetszés, illetve értelemszerűen kisebb kijelzőmérettel bír. Egyelőre tehát mindössze ennyi információ ismert a két telefonról, az viszont bizonyos, hogy hamarosan még több specifikációt tudhatunk meg az idei Google zászlósokról.

Hirdetés
FORRÁSRedmond Pie
Ildi
Több éve foglalkozom az okoseszközök világával, eleinte csak az Apple termékek érdekeltek, de ma már szívesen olvasok és írok más okoskütyüről is. Kövess Instagramon: