A Samsung negyedéves jelentése alapján elmondható, hogy nem túl kelendő a Galaxy S9. A vállalat bevételei évről évre 4%-kal csökkennek.
Az év legfontosabb telefonja, a Galaxy S9 az előző negyedév végén került forgalomba, de a Samsung szerint a teljesítménye „lassú”. A hónap elején elemzők azt jósolták, hogy ez lesz a leggyengébben teljesítő (mármint eladások szempontjából) Galaxy S zászlóshajó a 2012-es Galaxy S3 óta.
A Samsung nem csak okostelefon fronton van jelen, tévék tekintetében is jelentősek az eladási számok, valamint a nagy bevétel főként a NAND flash memóriáknak és a DRAM chipeknek köszönhető. A Samsung azt is elmondta, hogy a képalkotó szenzorokban egyre jobbak, ugyanis ezeket kínai cégek használják a dupla kamerás okostelefonjaikban. A következő zászlóshajó, a Note9 augusztus 9-én érkezik, korábbi híreket róla ide kattintva olvashattok, reméljük, hogy jobban fog teljesíteni.













