A 2000-es évek elején lényegében nem volt ember, aki mobillal fotózott volna valamilyen fényképező helyett. Sőt, igazából jómagam is csak 2005-ben kaptam olyan telefont, ami képes lett volna erre. Ettől függetlenül már korábban elindult a megapixelharc a gyártók között, hogy ki tud nagyobb felbontású kamerát beletuszkolni a készülékekbe. A mostani videóban számba vesszük, hogy ki és mikor lépett egy szintet előre, valamint hogy az adott termékekre ki mivel válaszolt. A lista természetesen bővebb is lehetne, de akkor sosem érne véget.

A kisfilmben elindulunk az első, 1 megapixelnél nagyobb felbontású szenzorral szerelt mobiltól, és eljutunk a mai napig etalonnak számító, 41 (igazából 37) megapixeles egységgel szerelt Nokiáig. Érdekes, de a legtöbb mérföldkő még nem klasszikus értelemben vett okostelefon volt, annak ellenére, hogy a Symbiant nevezik az okosmobilok elődjének, hiszen arra a rendszerre is lehetett alkalmazásokat fejleszteni, telepíteni.

Hirdetés
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók. Aki követné, hogy merre járok: www.instagram.com/tamzsolt