A Google és a Lenovo régóta fejlesztett valamit Project Tango fedőnév alatt, tegnap azonban bemutatták mire is jutottak.

A Project Tango-nn alapuló Lenovo PHAB 2 termékcsalád egy új világot nyit meg nekünk, az új szenzoroknak és továbbfejlesztett kamerának köszönhetően. Hiszen ezekbe a készülékekbe az AR (kiterjesztett valóság) lehetőségeit tömörítették, amit használhatunk érdekes szemléltetőeszközként (például iskolákban). Az AR technológiát akár a mindennapi életben is gyakrabban alkalmazhatjuk majd a PHAB készülékeknek köszönhetően. Akár a lakberendezésben is segíthet nekünk, hiszen a Lenovo megalkotta a Lowe’s bútorcég minden termékét 3D-ben, így odapróbálhatjuk a virtuális valóságban a kanapét a sarokba vagy a szőnyeget a padlódra és láthatjuk, hogy jól nézne-e ki a szobánk ezekkel a berendezésekkel és akár meg is vásárolhatjuk azokat. De ennyiben nem merül ki a tudása, használhatjuk mérőszalagként, akár dinókat jeleníthetünk meg a szobában, melyet körbenézhetünk, hallhatjuk a hangját és esetleg érdekes információkat tudhatunk meg róla (ezt persze csak szemléltetés, nem csak dinókkal működik 🙂 ). A Lenovo szerint fontos az, hogy a készülékek hozzanak valami újdonságot (jelen esetben Tango-t), olcsók legyenek és sokat tudjanak, mert így tud versenyképes maradni.

PHAB2_Pro_-_4.0
Lenovo PHAB 2 Pro

A Tango, mint szoftver működése nem mondható egyszerűnek, 3 fő részből tevődik össze, ezek pedig: mozgáskövetés, mélységérzékelés és a térmegismerés. A szenzorok, melyek ezeket hivatottat mérni másodpercenként 250.000 mérést végeznek és együttes erővel dolgoznak folyamatosan. Így kapunk folyamatos mozgó képet és látunk mindent a telefon kijelzőjén 3D hatásúnak.

Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.