Minden évben az ABC éppen aktuális betűje alapján kaptuk meg a friss Android főverzió nevét.

Eddig ez valamilyen édesség nevét is magán viselte, lásd Android 9.0 Pie, vagyis pite. Az eddig Android Q néven futó új főverzió viszont szakít ezzel a szokással és csak egyszerűen Android 10 néven fog debütálni, ezt maga a Google jelentette be.

A másik látványos változás logót érinti és a betűtípust. Az új logó már csak az ikonikus zöld robot fejét ábrázolja és a színe is változott, kékesebb árnyalatot kapunk. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan nézett ki az első logó, a Google egy rövid videóban szemlélteti a változást.

A másik oka, amiért kékes árnyalatot kapott, mert a színvakok és színtévesztők eddig nem tudták azonosítani, milyen színt is látnak a logón. Remélhetőleg pozitív változás lesz az új szín számukra is.

Android 10A felhasznált betűtípus is változott, a betűk formája íveltebb a korábban használthoz képest. Ezentúl csak a kis robotfej fog látszódni és vagy az Android után, vagy felette fog megjelenni, ahogy azt a fenti képen is látható.

Sajnos az Android 10 megjelenési időpontjáról továbbra sem árult el semmit a Google, de az utóbbi évekhez hasonlóan egy októberi start tűnik valószínűnek. Az már biztos, hogy az új Pixel mobilok akkortájt kerülnek piacra.