Megszűnhet a bootloader nyitás a Realme mobilokon, ha beigazolódnak a sejtések, miután a gyártó egy hónapja szünetelteti a lehetőséget.
Május végén jelentették be a realme közösségi fórumán, hogy a bootloader nyitáshoz szükséges szervereket ideiglenesen leállítják. Ennek oka a poszt szerint, hogy frissítsék azt, teljesítménybeli és biztonsággal kapcsolatos javításokat eszközöljenek.
Ennek azonban már több, mint 1 hónapja, a globális Realme felhasználók pedig azóta is várják a szerver újraindítását. Lehetséges, hogy hiába, ugyanis az Equal Leaks szerint esélyes, hogy a gyártó nem fogja újraindítani, és hamarosan be is jelenthetik ezt.
A bootloader nyitás azon felhasználók számára fontos, akik főzött romokat szeretnének telepíteni, vagy rootolni kívánják az eszközüket, de akkor sem jön rosszul, hogyha egy félresikerült szoftverfrissítés után javítani kell a készüléket.
A bootloader kinyitásának korlátozása elveszi a felhasználók lehetőségét, hogy a gyártói támogatás után újabb Android verziókat telepítsenek a mobilokra, ezáltal meghosszabbítsák főzött romokkal a készülék élettartamát.
Érdekes módon Kínában még működnek a szerverek, így bizonyos körülmények között elvileg megkerülhető a korlátozás, azonban nem túl pozitív lépés lenne a gyártótól, ha elvenné a lehetőséget globális felhasználóitól.
Frissítés – 2023.08.08.
A Realme ismét elindította a bootloader nyitáshoz szükséges szervereket, így a feltételezések nem igazolódtak be.