Egy 8 hüvelykes Huawei MediaPad T3 érkezéséről már két hónappal ezelőtt árulkodott a TENAA, ám azóta keveset lehetett hallani róla. Most viszont már hivatalossá vált a történet, ugyanis a vállalat két verziót is lelplezett. Az egyik 8 inches képernyővel és Snapdragon 425-ös chipsettel, a másik pedig 7 hüvelykes megjelenítővel és MediaTek MT8127-es lapkával debütált.
A nagyobb MediaPad T3 8.0 névre hallgat, és 2 GB RAM mellé 16, 3 GB mellé pedig 32 GB-os adattárolót kínál. A panel IPS technológiájú, felbontása pedig 1280 x 800 pixel. Fedélzetén az Android 7.0 operációs rendszer fut, szoros kapcsolatot ápolva az EMUI 5.1-es felülettel. Van LTE-s és wifis modell, mindekttő hátlapján 5, előlapján pedig 2 megapixeles kamera található, az akkumulátor 4800 mAh-s.
A MediaPad T3 7 chipsetje ugyan négymagos processzort ölel fel, azért nem ez a legerősebb megoldás a piacon. A RAM mérete 1 vagy 2 GB lehet, ezekhez 8 illetve 16 GB-os tárolóegység jár. Hét hüvelyken mindössze 1024 x 600 képpont jelenik meg, az akkumulátor is kisebb, 3100 mAh-s, ráadásul „csak” Android Marsmallow-ra és EMUI 4.1-re lehet számítani.
A MediaPad T3 8.0 ára 219 euró, ami 68 ezer forintot kóstál, a MediaPad T3 7 pedig 129 euróba fáj, ez nagyjából 40 ezer forintos árcímkét jelent.
Van valakinek T3 8-asa? És megy rajta a Star Wars Commander? (Köszi!)