Hirdetés

A kiszivárgott információk és a tech világ pletykái szerint hamarosan érkezik az Apple vezeték nélküli fülhallgatójának, az AirPodsnak harmadik generációja. A dizájn és a kialakítás a fotók alapján úgy tűnik, hogy hajaz majd az AirPods Pro ANC-s fülhallgatóra, de funkcionalitásban valószínűleg az új tag elmarad majd kicsit.

Ami a Mobilaréna szerint biztosan belekerül majd az új fülesbe, az a dinamikus fejkövetés és ezzel együtt a Spatial Audio, mely az Apple saját, teret imitáló hanghatása.

Élőkép az állítólagos Apple AirPods 3-ról /Fotó forrása: 52audio

Vélhetően az aktív zajszűrés kimarad az új fülhallgatóból, erre a fotó alapján lehet következtetni. Az állítólagos AirPods 3 ugyanis bár gumiharangokkal borított véget kapott, ezek nem nyúlnak a renderkép alapján olyan mélyre a hallójáratba, mint a Pro esetén. Az új füles kialakítása inkább a fülkagylóban ülő AirPods 1-et és 2-t idézi.
Ugyanakkor a szárak kicsit rövidebbek lettek és a Pro változathoz hasonlóan rendezték el a mikrofonokat, hangszórókat és szenzorokat rajta.

A Mobilaréna szerint 60 ezer forintos árral debütálhat az új fülhallgató, ahogy elődjei is, itt viszont nem kell majd 15 ezer forintos felárat fizetni a vezeték nélküli töltőtokért. Az AirPods 3 ugyanis a Pro változathoz hasonló, hosszúkás formájú töltőbölcsőt kap majd, mely támogatja a QI töltést is.

Render az AirPods 3-ról /Fotó: 52audio

A fülhallgatót előreláthatóan március 16-án mutatja be az Apple online, mellette érkezhet az AirTags és a mini-LED kijelzőtechngológiát használó iPad is.

A fotó és a renderkép forrása a kínai 52audio blog.

Hirdetés
FORRÁSMobilarena
Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Programtervezést és könyvtártudományt tanultam, lassan öt éve, hogy írással és közösségi médiával foglalkozom.