Az Apple vezető tervezője, Sir Jonathan “Jony” Ive közel harminc év közös munka után elhagyja a céget és saját vállalkozást indít. Az Apple közleménye szerint ettől függetlenül a közös munka nem ér véget Ive és az Apple között.

Jony Ive 1992-ben került a céghez, ahol a dizájnért felelős csapatot 1996 óta vezette. Első nagy projektje a Steve Jobs-zal közösen megtervezett első iMac volt. Az iMac sikere után Ive az iPod, iPhone, iPad és a különböző Mac gépek, illetve kiegészítők megtervezésében is hatalmas szerepet töltött be. 2013-tól az Apple szoftvereivel is foglalkozott, vezetősége alatt pedig radikális változásokat hozott mind az iOS, mind a macOS felhasználói felületében. Ezek mellett az Apple új kampuszának és az Apple Store üzletek külső és belső arculatának megtervezésében is részt vett.

Évekig minden évben az új termékek bemutatásakor Ive rendszerint szerepelt egy videóban, melyben bemutatták a gyártás néhány részletét. Ezekből a videókból gyakran paródiák is készültek, sőt vannak olyan összeállítások is, ahol kizárólag azt vágták össze, ahogy Ive angol akcentusával kimondja az alumínium szót.

Jony Ive munkájának hatása tagadhatatlan. Hatalmas nyomott hagyott mind az iparágban és abban, ahogy a termékeinkre tekintünk, ahogy azokat használjuk.

Az Apple azt közölte, Ive helyét Jeff Williams, az ipari dizájnért felelős Evans Hankey és a felhasználói felületi dizájnért felelős Alan Dye veszik át. A csapatot Williams fogja vezetni, aki „legtöbb idejét a dizájncsapattal fogja a stúdióban tölteni”.

„Közel 30 év és megszámlálhatatlan projekt után büszke vagyok arra a tartós munkára, amit a dizájncsapattal megtettünk. Létrehoztunk egy olyan csapatot, munkafolyamatot és kultúrát az Apple-el, amely nem hasonlítható semmi máshoz. Az Apple életében a mai nap erősebb, vibrálóbb és tehetségesebb, mint bármikor. A csapat brillírozni fog Evans, Alan és Jeff vezetése alatt, akik a hozzám legközelebb állók voltak az elmúlt 30 évben. Minden bizalmam megvan az Apple-nél dolgozó kollégáimban, akik továbbra is közeli barátaim maradnak és várom, hogy a következő években újra együtt dolgozhassunk” – írta búcsúzásként Ive.

Tim Cooktól azt idézik a cég közleményében, hogy az Apple továbbra is profitálni fog Ive tehetségéből és munkájából. Ive új cége, a Marc Newsonnal közösen alakított LoveForm ugyanis exkluzív projekteken fog közösen dolgozni az Apple-el. Természetesen arról, hogy milyen projektekről van szó, nem esett említés.

(A címlapi képen Jony Ive és Tim Cook látható az iPhone XR 2018-as bemutatóján.)

Ez is érdekelhet: Így díszít karácsonyfát Jony Ive