A Huawei Technologiest érintő szankciók ellenére a Honor leleplezte két új készülékét, a Honor 20-at és a Honor 20 Prót. A két készülék dizájn és méret szempontjából megegyezik, a processzorban sincs különbség, a legnagyobb megkülönböztető faktor a kamera.
A Honor View20-hoz hasonlóan az új páros is lyukas kijelzővel érkezett, a 4,5 mm átmérőjű lyuk mögé rejtették el a 32 MP felbontású, f/2.0 rekeszértékkel rendelkező előlapi kamerát. A 3D ívelt üveg hátlap továbbra is megmaradt, most is játszottak egy picit a fényekkel, az új fénytöréses mintát Dynamic Holographic Design-nak nevezték el.
A Honor 20 széria érdekességei közé tartozik a jobb oldali ujjlenyomat-olvasó, nagy meglepetésünkre ugyanis ez nem a kijelzőbe került mint a legtöbb mai csúcstelefonnál. Az előlapon egy 6,26 hüvelykes, 1080 x 2340 pixel felbontású IPS panel köszön vissza, tehát a Honor még mindig nem váltott át OLED-re.
Fontos továbbá megemlíteni, hogy a készülékek 9.1-es virtuális térhangzással is bírnak, illetve Android 9.0 alapokon Magic UI 2.1.0 felületet futtatnak és megkapták a Huawei P30-szériánál debütált EROFS fájlrendszert is. Mivel a Huawei nem mutatott be új rendszerchipet, ezért a jelenleg elérhető legjobbat fogjuk megtalálni a Honor 20-asokban, ami nem más, mint a már jól ismert Kirin 980.
A lenti táblázat jól szemlélteti, hogy miben is különbözik igazán a két újdonság:
Honor 20 | Honor 20 Pro | |
Kijelző | 6,26 hüvelyk, 1080 x 2304 pixel, IPS | |
Fizikai méret | 154,25 x 73,97 x 7,87 mm | 154,5 x 73,97 x 8,44 mm |
Processzor | 7nm Kirin 980 | |
RAM (LPDDR4X) | 6 GB | 8 GB |
Tárhely (UFS 2.1) | 128 GB | 256 GB |
Előlapi kamera | 32 MP, f/2.0 | |
Hátlapi kamerák | – 48 MP (IMX586), f/1.8, AIS – 16 MP (széles), f/2.2, 117 fok – 2 MP mélységkamera – 2 MP macrokamera |
– 48 MP (IMX586), f/1.4, OIS, EIS, AIS – 16 MP (széles), f/2.2, 117 fok – 8 MP telefotó kamera, OIS – 2 MP macrokamera |
Akkumulátor | 3750 mAh (22,5W töltés) | 4000 mAh (22,5W töltés) |
Egyebek | Virtuális 9.1-es hangzás, GPU Turbo 3.0, BT 5.0, 4K videó |
Jól látható a különbség kamerákban. Igaz, hogy a fő kamera mindkét mobilnál a 48 MP-es IMX586 szenzor, azonban az optikán változtattak, a Honor 20 Pro rendelkezik jelenleg a piacon kapható készülékek között a legnagyobb rekesszel, illetve optikai stabilizálást is kapott a fő és a telefotó kamera is. Ezenkívül a Honor 20 Pro a 8 MP-es telefotó kamerával képes 3x optikai, 5x hibrid és 30x digitális zoomra.
A Honor 20 Pro négy kamerájával képesek vagyunk 4 cm-ről kiváló makró fótókat készíteni, 30x-os digitális zoomot érhetünk el és természetesen ott van a széles látószögű optika is. A DxOMark csapata 111 ponttal jutalmazta az újdonságot, ezzel jelenleg a harmadik helyen áll a Honor 20 Pro, rögtön a Huawei P30 Pro és a Galaxy S10 5G után, de ugyanennyi pontot kapott a OnePlus 7 Pro is.
A Honor 20 indulóára 499 euró lesz, a Honor 20 Pro pedig 599 euróba fog kerülni, viszont megjelenési dátumot nem említettek. A hazai elérhetőségekről és árakról egyelőre nincs még információ, amint megtudjuk, természetesen informálni fogunk titeket.