A Samsung mindenki számára elérhetővé tette, hogyan is működik a mindent látó Gear 360 kamerája. A készülék a szó szoros értelemében minden irányban rögzít, nevéből adódóan, látószöge 360º. A készülék belsejébe elölről és hátulról is betekintést enged a gyártó, mely az alább látható képeken számozva követhető. A víz- és porállóság ellenére a szabadság is adott, ugyanis cserélhető akkumulátort kapott.
A hátsó fele tartalmazza a kontroll panelt, mellyel válthatunk a videók, fotók, 180 és 360 fok között. Valamint itt találjuk a mikrofont, hangszórót és az állványcsatlakozót. A Gear 360 az első hajlított edzett üveggel védett lencsékkel rendelkező kamera. A vizuális visszajelzésről az oldalán található a 0.5″-os OLED kijelző gondoskodik. A gép lelke a két 15 MP-es kamera, melyek halszem optikával lettek felszerelve. Kameránként 195º-os látószögben rögzítenek, melyek a szoftver renderel 360 fokossá. Kapunk még gyorsulásmérőt és giroszkópot is.
Egy érdekesség is helyet kapott a készülék alaplapján a processzor mellett, mégpedig a DRIMe5s kép processzor. Ez egyelőre csak a Gear 360-ban létezik a Samsung berkein belül, de lehetséges hogy hamarosan a felső kategóriás Samsung készülékekben is viszontlátjuk majd. A cserélhető akkumulátor 1350mAh-es, mellyel 140 percnyi folyamatos videó felvételt tudunk eszközölni.
Már április végétől kapható az Államokban 350$-ért, reméljük hozzánk is eljut minél hamarabb és le is tudjuk tesztelni. Itthon egyelőre egy webshop kínálja a készüléket előrendelésben ahol 166.690 Ft-ba kerül, de ez csak erősen tájékoztató jellegű ár, valószínűleg import termékről van szó. Várjuk a hivatalos magyar árakat.
https://youtu.be/hocIatxuddk