A Zalman ismét egy új számítógépházzal jelentkezett, mely ezúttal az i4 TG nevet viseli, ami már sok fontos információt elárul. Egyfelől az i-család elegánsabb vonalát követi, másfelől pedig edzett üveg oldallappal kíván igazodni a jó néhány éve megindult trendekhez.
A Zalman i4 TG egy ATX Mid-Tower kategóriába sorolható ház, pontos méretei 396 x 255 x 484mm, súlya pedig 6,3kg. A Full Mesh előlap alatt három darab, 140mm-es RGB LED-es RGB ventilátor bújik meg és egy további, szintén 140mm-es RGB LED-es LED-es ventilátor is helyet kapott a ház hátulján, így nem kell extra forintokat költeni a megfelelő légáramlásra és az RGB világításra.
A felsőbb kategóriát jól mutatja, hogy a házban két mágneses légszűrő is található, hogy a felhasználók elkerülhessék a por felhalmozódását. Továbbá a ház alján egy kisebb, kihúzható szűrő található a tápegység védelmére. Ahogy már említettük a Zalman i4 TG edzett üvegből készült oldalsó panellel is rendelkezik, ez egy egyszerű foggantyúval ki is nyitható és tökéletes betekintést enged a ház belsejébe.
A legérdekesebb tulajdonsága pedig mindenképpen a VGA függőleges elhelyezésével kapcsolatos. A dobozban találunk egy ehhez szükséges konzolt és két függőleges PCIe slotot, a riser kábel beszerzéséről azonban a vásárlónak kell gondoskodnia. Akik hagyományos módon, ráadásul egy csúcskártyát szeretnének elhelyeszni, jól jöhet a szintén dobozban megbújó állítható magasságú konzol, mely segít abban, hogy a kártya súlya ne az alaplap csatlakozóját terhelje.
A praktikus I/O-interfész megszokott már ebben a szegmensben. Ezúttal három USB-A portot (ebből kettő a 3.0-s szabvány szerint) kapunk. A házba összesen akár nyolc ventilátor, három radiátor (akár 360mm-es előlapon) és négy 2,5 hüvelykes SSD is szerelhető.
A Zalman i4 TG már elérhető Magyarországon, nagyjából 20 000 Ft körüli indulóárral.