A Huawei vezérigazgatója, Richard Yu újságíróknak adott interjújából kiderült, hogy mik a rövidtávú tervek a vállalatnál. A tech óriások mind haladnak az 5G irányába, egyik gyorsabban, másik lassabban. A Huawei az IFA 2019-en mutatta be a beépített 5G chippel felszerelt Kirin 990-et, ami a Mate 30 szériában debütált tegnap.
Richard Yu elmondása szerint idén az 5G-t a prémium szegmensbe hozzák csak el, de jövőre már sokkal elérhetőbb lesz ez a technológia, 2020-ban a középkategóriás telefonokban is megjelenhet, sőt később a belépőszintű eszközöknél is.
Az idei középkategóriás telefonok meghajtására a Kirin 810-et fejlesztette ki a vállalat, szóval jövőre várható egy utód beépített 5G-s modullal.

A Huawei mellett a Samsung is bemutatta beépített 5G-s chipsetjét, az Exynos 980-at, illetve a Qualcomm is bejelentette, hogy hozni fogja az 5G-t a Snapdragon 600-as, 700-as és 800-as sorozatba is. Noha a hálózat – főleg hazánkban – még nem áll készen, de aki akár a szolgáltatói kínálatból, akár a kártyafüggetlen telefonok közül aki szeretne készüléket venni, annak lesz miből válogatnia.