A HTC Ocean kódnéven ismert, ám valószínűleg HTC U néven még ebben a hónapban forgalomba kerülő csúcskészülék mostanában a pletykagyárosok központi témáját szolgáltatja. A készülék már vizsgázott AnTuTu teszten, szivárogtak ki róla termékvideók, szóval meglehetősen sokat lehet már tudni róla.
Úgy fest, hogy a HTC U oldalán speciális szenzorok (Edge Sensors) segítik majd a felhasználók munkáját. A keretre helyezett megoldás érintéssel működik majd, és különféle funkciókat láthat el, a Sense 9 felület pedig már ennek az újításnak a jegyében kerül feltelepítésre. A HTC érzékenységi beállításokat is bevezet, vagyis konfigurálható, hogy a tulajdonos a lehető legkönnyebben interakcióba léphessen a rendszerrel.
Az előzetes képek alapján kiderült, hogy rövid gesztusokkal is vezérelni lehet majd a szofveres dolgokat, de lehetőség nyílik majd más ujjmozdulatokra is, aminek segítségével akár a beépülő Google Asszisztens is megnyitható lesz.
A fenti kép szerint a hátlapra egy 12 megapixeles kamera kerül majd, amit HDR+ technológiával látnak el. Egyelőre más információ még nincs a megoldásról, ám a hírek szerint az élő képen megjenik majd a HDR-es végeredmény, hogy a felhasználó el tudja dönteni, bekapcsolja-e a funkciót.
A hangrögzítés kedvelői a négy darab mikrofonnak örülhetnek, ami az eddigieknél sokkal jobb minőségű felvételeket ígér. A 3D Audio és a Hi-Res felvétel csak kettő a lehetséges opciók közül, hogy magas minőségű, akár veszteségmentes hangot is el lehessen menteni.
A zenei képességeket a Multimedia BoomSound emeli még magasabb szintre, ám sajnos az eddigi fotók alapján úgy fest, hogy a 3,5 milliméteres jack csatlakozó a HTC is száműzi majd a csúcstelefonjáról. Alternatívaként a jól bevett USB Type-C átalakítót kapja meg mindenki, szóval a töltés és a füleses zenehallgatás problémás lesz.
Nyilván a fentiek fabatkát sem érnének, ha nincs mögöttük szoftveres támogatás. A HTC USonic viszont villámgyorsan áthidalja ezt a problémát: a körülményeknek és a környezetnek megfelelően a program a legideálisabb audioélményt generálja, akár fülesen, akár a sztereó hangszórón szól a muzsika.
Végül néhány szót a hardverről. Az előlapon egy 5,5 hüvelykes, QHD felbontású kijelzőre kell számítani, amit Gorilla Glass 5 üveg véd majd a sérülésektől, minden bizonnyal a szélek felé egy picit ívelt lesz. Lesz 64/128 GB-os UFS tárolóegységgel, és 4/6 GB RAM-mal szerelt változat, a Snapdragon 835-ös lapka is szinte már biztosra vehető. Bluetoothból 4.2 jár, wifiből pedig ac-s verzió, az ujjlenyomat-olvasó a home gombba épül. A 3000 mAh-s akkumulátorral szerelt HTC U ebben a hónapban mutatkozhat be és májusban kerülhet forgalomba.
[…] …read more […]