Kínában már tavaly év végén bemutatták, heteken belül jöhet a Xiaomi 13 széria globális bemutatója a MIUI-ban felfedezett jelek alapján.

Decemberben bemutatták a Xiaomi 13 szériát Kínában, ezúttal két modell érkezett: a sima és a Pro.

Bemutatkozott a Xiaomi 13 sorozat

A globális megjelenésre még várni kell, azonban a Xiaomiui szerint már nem sokáig. A MIUI frissítési szerverén fedeztek fel két új MIUI 14 buildet, amik vélhetően az érkező mobilokhoz tartoznak, a telefonok kódneve mellett szerepel a global kifejezés is.

A Snapdragon 8 Gen 2-vel érkező csúcsmobilok néhány héten belül megérkezhetnek a globális piacra, de ha januárban nem is, februárban sor kerülhet a bemutatóra.

A Xiaomi 13 Pro kijelzője 1200 nittel képes alapesetben üzemelni, míg a csúcsfényereje HDR videólejátszás közben elérheti az 1900 nitet.

Ami a kamerákat illeti, a Xiaomi 13 Pro hátoldalán 3 db 50 MP-es kamera helyezkedik el, amelyek jelentős fejlődésen mentek keresztül. A Xiaomi 12S Ultra 1 hüvelykes Sony IMX989 érzékelője most a Leica f/1,9 rekesznyílású és Hyper OIS-es objektívével párosul a 13 Próban.

A telefotó kamera a tavalyi modellhez hasonlóan 50 MP-es, de 3-szoros zoommal és a Leica lebegő lencsetagjával érkezik, valamivel kisebb, f/2.0-ás rekesznyílással. A közeli fókusztávolsága mindössze 10 cm.

Az ultraszéles látószögű egység marad a tavalyihoz hasonló: 50 MP, f/2.2, 14 mm-es egység makró támogatással, autófókuszzal.

A Xiaomi 13 kijelzője valamivel nagyobb lett elődjénél, képátlója 6,36 hüvelyk, 1080 x 2400 képpont felbontással, 120 Hz-es frissítési gyakorisággal, Dolby Vision, HDR10+ és HLG támogatással, környezeti színhőmérséklet-érzékelővel érkezik, a panel azonban nem LTPO, viszont fényerőben megegyezik a Pro modell képességeivel.

A főkamerája 50 MP-es, f/1.8, 23mm, 1/1.56″, 1.0 µm tulajdonságokkal és Hyper OIS-el. Ezen kívül kapott egy 10 MP-es OIS támogatott egységet Leica objektívvel, f/2.0 rekesznyílással és natív 3x zoommal. Az ultraszéles kamera most 12 MP-es, f/2.2 rekeszértékkel, valószínűleg autófókusz támogatás nélkül.

A Pro modell 4820 mAh-s akksival érkezik, míg a sima 4500 mAh-t kap. Mindkét mobil 8 GB RAM és 128 GB vagy 256 GB belső tárhellyel lesz kapható.

A Xiaomi 13 széria MIUI 14-gyel érkezhet, a bemutató egyben a MIUI 14 globális bemutatója is lehet.

Hirdetés
FORRÁSXiaomiui
Mérnökinformatikát tanulok, szabadidőmben cikkeket írok és videókat készítek. Mindenféle tech téma érdekel, így a Tech2-n olvashattok tőlem mobilokról, közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is.