Bár az Android N fejlesztői verziója már március óta elérhető, a Google még mindig nem tette közzé, milyen nevet is szán a következő Androidnak. Eddig sem bosszantotta őket, azonban hivatalosan is bejelentették, hogy heteken belül kiderül, milyen név mellett tették le a voksukat.Google-Android-N-final-name-01

Nem is olyan régen a Google létrehozott egy weboldalt az Android felhasználók számára, hogy írjanak ötleteket az Android N elnevezésére. Az azért nem biztos, hogy ezek közül fog kikerülni a “nyertes”, de láttunk már karon varjút. De az sem kizárt, hogy már régóta megvan a név, s csak kis hype-ot akartak kelteni a felhasználók között. Mindenesetre ebben a hónapban várhatóan kiderül a végleges elnevezés.

Rengeteg édesség név érkezett a felhasználóktól. Többek között szerepel a Nutella, Nougat de akad számunkra ismeretlen is, mint például a Neyypappam. A keresőóriás mindig édességek vagy édes sütemények után nevezi el a verziókat. Így a Nachos-t vagy a Norwegian Smoked Salmon-t (norvég füstölt lazac) ki is zárhatjuk.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook