Minden csoda 3 napig tart alapon a Pokémon GO felhasználótábora már korán sem akkora, mint amennyi az induláskor volt. Hiába adnak hozzá újabb és újabb funkciókat, nem látni már az utcán annyi pokémont gyűjtő embert, mint a fénykorában.
A Niantic-nál így sem kell félteni az éhezéstől a fejlesztőket, ezért sem hagyják abba az app fejlesztését. Megjelent ugyanis egy új frissítés Android és iOS platformokra is.
A frissítésben a tojások más színt kaptak, így könnyebb megkülönböztetni őket egymástól. Nem nagy cucc, de ez is valami. A zsebszörnyek információs ablakján hozzáadtak egy ikont, mely az állatka típusát jelzi. Akik pedig megvásárolták a Niantic Pokémon GO Plus karpántot, azok most már látják, ha lemerülőben van a kütyü, így tudják mikor kell tölteni. Ezenfelül apróbb hibajavítások is érkeztek.
Maga a frissítés nem hoz sok újdonságot, de erről is csak azért számoltunk be nektek, mert kíváncsiak vagyunk, hogy ti szoktatok-e még játszani a Pokémon GO-val, vagy abbahagytátok?