Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a létező összes mobilos alkalmazás megkapja a választható sötét témát. Az Apple az iOS 13-mal, a Google pedig az Android 10-zel hatalmas nyomást gyakorol a fejlesztőkre, hogy lehetőleg minél gyorsabban oldják meg a natív sötét téma támogatását az applikációikban.
A Facebook eddig a Messengert és az Instagramot frissítette, ezekben az applikációkban már elérhető a fekete hátterű kezelőfelület. A fő app viszont még nem frissült. A béta tesztelés azonban már elkezdődött az Egyesült Királyságban. Martin Eastwood fejlesztő osztotta meg a Twitterre, hogy miként néz ki az egyelőre „Facebook Beta” néven futó felület. Mint az a képeken látszik, kicsit letisztultabb, azonban a háttér nem mélyfekete, ahogyan a Messenger vagy az Instagram esetén.
A Facebookra jellemző kék szín sem veszik el teljesen az alkalmazásból, a háttér szürkére, a szöveg pedig vagy kékre vagy fehérre vált majd.
Azt, hogy mikor lesz elérhető a nagyközönség számára is a sötét mód a Facebookon, egyelőre nem tudni. A közösségi óriás nagyon szűk körben szokott bétateszteket indítani, a különböző új funkciók megjelenése pedig régiónként és felhasználóként is változhat.
Korábban augusztusban került fel a netre pár kép egy fejlesztőtől arról, hogy hogy állt a Facebook sötét módja akkor. Ahhoz képest elég sok előrelépést látni az alkalmazás mostani állapotán.