Hirdetés

A dél-koreai gyártó szokásához híven, az idei csúcsmodellből is érkezik egy mini változat.

Nemrég az augusztus 13-án bemutatásra kerülő Galaxy Note 5 és Galaxy S6 Edge+-ról láthattunk kiszivárgott fotókat, most pedig egy újabb Galaxy S6 variánst kaptak lencsevégre. A Samsung a Galaxy S6 esetében sem hagyott fel azzal a szokásával, hogy az aktuális csúcskészüléket több változatban is kiadja. Hiszen kapásból kétféle Galaxy S6 mutatkozott be idén márciusban. A sima képernyős Galaxy S6, és a két oldalán meghajlított megjelenítővel rendelkező Galaxy S6 Edge. Ezeket követte a Galaxy S6 Active, amely a zászlóshajó strapabíróbb változata.

Augusztus 13-án a Galaxy Note 5 mellett érkezik a Galaxy S6 Edge+ is amely egy felnagyított Galaxy S6 Edge lesz, és persze nincs kizárva az sem, hogy ezen a napon három okosttelefont is bemutat majd a Samsung. Hiszen lehet, hogy a Galaxy S6 Mini is ekkor debütál majd. Persze ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni, ugyanis hivatalos formában semmilyen megerősítésről nem hallhattunk ez ügyben.

A Galaxy S6 Mini specifikációja egyenlőre ismeretlen a számunkra, de már pár képpel tudunk szolgálni, hogy hogyan is fog kinézni ez a készülék. A képek alapján egyesek 4,6 – 4,7 hüvelykes képernyő átmérőre saccolnak, de persze ez csak találgatás. Persze minden majd a hivatalos bemutatón derül majd ki, és jó hír, hogy augusztus 13-ika már nincs is olyan messze.

Galaxy-S6-Mini-Leader Galaxy-S6-Mini-1 Galaxy-S6-Mini-2 Galaxy-S6-Mini-3

Forrás: SamMobile

Hirdetés
Dömötör István
2010 óta rajongok az okostelefonokért, és ez jó sokáig nem fog változni...