A Facebook ma felfüggesztette együttműködését a Huawei-jel. Ennek értelmében a kínai gyártó telefonjain ezentúl nem lesznek előre telepítve a közösségi óriás applikációi.

Azoknak, akiknek már megvásárolt, tehát forgalomban levő Huawei telefonjuk van, nem kell aggódni. A Facebook a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy applikációik továbbra is kapnak frissítéseket és használhatók maradnak. Azért a többes szám, mert a Facebook appon kívül érinti a felfüggesztés a WhatsAppot, az Instagramot, a Messengert, illetve a Lite verziókat is.
Korábban az is bevett szokás volt, hogy a Huawei készülékeken a közösségi óriás programjai előre telepítettként megtalálhatóak voltak az első aktiválás után. Ezentúl ilyen nem lesz.

A Facebook appjain kívül a Twitter és a Booking.com okostelefonos applikációi voltak eddig jellemzően előre telepítve a Huawei mobilokra. A Twitter a Reuters kérdésére nem akarta kommentálni a Facebook döntését, a Booking pedig egyáltalán nem reagált.

Jelenleg bárki, akinek Huawei telefonja van, le tudja tölteni a Google Play Store-ból a Facebokot vagy bármely más appot. A jövőben ez viszont megváltozhat, ha az Egyesült Államok nem enyhít embargóján és tényleg minden hozzáférést elvesz az androidos rendszerhez a Huawei-től a Google.

Közben a kínai Global Times névtelen forrásra hivatkozva már arról írt (fordítás itt), hogy a Huawei augusztusban vagy szeptemberben bemutathatja saját, mobilos operációs rendszerét.