Mint mi is megírtuk tegnap, szerverhiba miatt akadozott a Facebook és a hozzá tartozó többi applikáció. Legtöbb esetben a képek megjelenítésével volt gond, helyettük fehér ürességet vagy furcsa feliratokat lehetett látni.

Számunkra a feliratok az érdekesebbek, ugyanis megmutatják, hogyan működik a Facebook képfelismerésre létrehozott mesterséges intelligenciája (AI).
A Facebook 2016 áprilisa óta használ számítógépes tanulást arra, hogy felismerje a képeket és a rajta látható tartalmat. A projektet kisegítő lehetőségként indították, hogy a vakok és gyengénlátók és az általuk használt felolvasó szoftver számára “olvasható” legyen a képek tartalma. Ezért lehetett tegnap hasonló feliratokat látni a képek helyén, mint “étel”, “mosoly” vagy “egy személy, szabadtér”.

Így látja fotóinkat a Facebook AI

Példának okáért itt van két képernyőmentés a privát Instagramomról. (A Tech2 Instagramja érdekes módon tökéletesen működött, a sajátom nem, ezért példálózom utóbbival.) Az egyiket tegnap este készítettem, a másikat pedig ma reggel.

Jól látható vagyok az első képen, melyet Laci készített rólam egy valenciai bolt előtt. És az is jól látható, hogy az AI szerint ezen a képen “1 személy, állás és túra/szabadtéri” lehet. De az is látszik, hogy az egyel korábbi képemen tökéletesen felismerte “ételnek” a levest.

Persze az AI sem tévedhetetlen, a harmadik fotómon LEGO figurák vannak, Legoból épített környezetben, az algoritmus mégis “1 személy, állás és belső térként” érzékeli. Mondjuk azon kívül, hogy valódi személy nincs a képen, a másik két dolgot jól ismerte fel.

A Facebook ezt a képfelismerőt alkalmazta akkor is, amikor 2017-ben elindította az automatikus megjelölés funkciót. Ha ez nincs kikapcsolva nálad, akkor a Facebook folyamatosan lefuttat egy képfelismerő szoftvert az általad vagy ismerőseid által feltöltött fotókon és arcfelismerés alapján automatikusan felajánlja a megjelölést a fotón. Az objektum alapú felismerés mellett az arcalapú is működik az Instagramon is.

Mint az tegnap látható volt, rengeteg személyes információt ki tud nyerni a Facebook a képek analizálásával. Az ugyanakkor nem tiszta, hogy pontosan mit csinál ezekkel az adatokkal a kisegítő lehetőségek és a különböző mesterséges intelligenciák fejlesztése mellett. A képfelismerés bevezetése óta nem adott választ a cég például arra, hogy a képekből szerzett információkat célzott reklámok megjelenítéséhez is használják-e?

Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Korábban programtervezést tanultam, jelenleg könyvtártudományt hallgatok levelezősként, mellette dolgozom. Agymenéseimet @dobozember felhasználónév alatt követheted, bemutatkozók írásában pedig sosem voltam valami jó.