A Nokia MeeGo operációs rendszere nem volt hosszú életű. Már megjelenésekor is tudni lehetett, hogy csupán az N9-es modell működik majd ezzel a rendszerrel, ugyanis ekkor állapodott meg a finn vállalat a Microsofttal. Ezzel úgy tűnt, hogy a MeeGo-nak be is fellegzett, pedig a visszajelzések alapján sok pozitív véleményt lehetett hallani. A fejlesztők sem szerették volna annyiban hagyni, így a Nokiából kivállva új céget indítva, a MeeGo fejlesztéseket folytatva, megalapították a Jolla-t. Májusban bejelentették a Sailfish OS-t, mely a MeeGo utódjának tekinthető. Az új rendszerre épülő telefon már idén év végére megérkezik, neve egyszerűen Jolla lesz. 4.5 colos, Estrade, 960×540 felbontású kijelzõ, kétmagos, 1.4 gigahertzes Qualcomm Snapdragon processzor, 1 gigabájt RAM, 16 Gb belső memória, microSDHC bővíthetőség, 8 Megapixeles elsődleges és 2 Megapixeles másodlagos kamera jellemzi, míg az üzemidőért egy 2100 mAh-s akkumulátor felel majd. A Sailfish OS támogatja az android alkalmazásokat, így azok gond nélkül futtathatóak lesznek a Jolla-n. A készülék várhatóan 399 Eurós áron még idén kereskedelmi forgalomba fog kerülni.

Év végére jön az első Jolla mobil
Hirdetés