Október 2-án, szerdán New York városában tart bemutató a Microsoft, melyen vélhetően a Surface termékcsalád legújabb tagjait fogják leleplezni. A cég a Twitteren promózza egy ideje az eseményt, melyre nem csak a sajtót, de a városban élő Surface-felhasználói közösséget is várják.
A Surface divízió vezetője, Panos Panay és a Microsoft CEO-ja, Satya Nadella lesznek a bemutató házigazdái. A redmondi mamutcég akkor tartott utoljára ilyen nagyszabású eseményt, amikor 2015-ben a Surface Book hibrid gépről rántották le a leplet. Most a pletykák szerint a már meglévő termékek (Surface Pro / Go / Book / Laptop) frissítései mellett egy teljesen új, kétkijelzős eszközt mutathat be a Microsoft. Várhatóan egy ARM-alapú gép is bemutatkozik majd, talán a legkisebb géptípus, a Surface Go frissítéseként.
Surface Pro 7
A tavalyi hatodik generációs Surface-nek volt egy nagy hiányossága, mégpedig az USB Type-C támogatás teljes kihagyása. Várhatóan a Surface Pro 7 fogja ezt a csorbát kiküszöbölni és legrosszabb esetben minimum egy USB-C lesz az új gépen. A pletykák szerint a Mini DisplayPort helyére kerül majd az USB-C csatlakozó, miközben megmarad az USB-A is a gépen. Ez évben korábban megjelent szabadalmak szerint pedig egy új billentyűzetes tokot is készít a Microsoft a Pro géphez.
Új, 10-ik generációs Intel processzorok és megújult Surface Pen is alap lehet az új gépnél.
ARM-alapú Surface
Korábban az Nvidia Tegra ARM-alapú Surface RT-vel és Surface 2-vel már van némi tapasztalata a Microsoftnak a mobilprocesszoros számítógépek terén. Az új mobilprocesszoros Surface gép azonban valószínűleg a Qualcomm megoldását fogja használni, lelke pedig a Qualcomm által fejlesztett 8cx chip lesz.
Ez a rendszerchip dolgozik a Samsung Galaxy Book S-ben is, mely 23 órás üzemidőre képes. Ugyanakkor a Windows 10-zel akadnak kompatibilitási problémái annak a gépnek, komoly optimalizációt igényelhet a szoftveres oldalt összehozni a Qualcomm SoC-vel. Az eddigi információk alapján a Qualcomm 8cx processzorral szerelt Surface a Pro variánsokra fog nagyon hasonlítani, csak vékonyabb kávákat és fix LTE-kapcsolatot kap.
Surface Laptop 3
A MacBook Air windowsos megfelelője a Microsoft Surface Laptopja, melynek legújabb generációja is megérkezhet szerdán. A Surface Laptop 3 várhatóan már nem csak 13,5 hüvelykes kijelzővel, de 15”-ös méretben is kapható lesz. Pletykák vannak még arról is, hogy a redmondi cég áttér az AMD processzorokra a Laptop 3 nagyobb verziójában.
Eltűnhet az Alcantara borítás a gépekről a harmadik generációban, viszont a felhasználó által eltávolítható és cserélhető SSD-ket kaphatnak cserébe az új Laptop 3-ak. Az Alcantara borításra nagyon kellett vigyázni, a cserélhető SSD pedig egyszerűen csak jó kényelmi funkció, szóval ha ezek a pletykák beteljesednek, a Surface Laptop 3 az egyik legjobb választás lehet azoknak, akik sokoldalú és könnyen használható windowsos ultrabookot vennének.
Dupla kijelzős Surface és hozzá a Windows Lite
Egy ideje Centaurus kódnév alatt fut egy dupla kijelzős Surface fejlesztése, azonban ennél többet nem árult el egyelőre a cég. A Microsoft több mint két éve dolgozik ezen az eszközön, így a szerdai bemutató tökéletes alkalom lehet a leleplezésre. Ezévben korábban a prototípusból részleteket már bemutattak a sajtónak, azonban a kész terméket még nem.
Kritikus pontja a dupla kijelzős eszköznek a hardveren kívül a rendszer is, erre egy Chrome OS-hez hasonló Windows variánssal készülnek. A Santorini néven futó projekt várhatóan Windows Lite vagy 10X néven fog megjelenni és a Windows 10 felhasználói felületét fogja keverni a Surface Hub vagy éppen az egykori Windows Phone Continuum hasznos részeivel. A Santorini a Microsoft új C-Shelljére épülve használja a Windows Core OS-t, mely a Windows 10-et is működtető Windows Shell moduláris változata.
A dupla kijelzős eszköz, ha bemutatják, valószínűleg még nem kerül egyből piacra, inkább csak a windowsos jövőnek lesz egyelőre iránymutatás. A kész termék pedig még egy-két év, mire végfelhasználók kezébe kerülhet.
Surface hangszóró
Kifejezetten a Microsoft Teams rendszerhez készülhet egy Google Home Minihez hasonló dizájnú hangszóróval a Microsoft a bemutatóra. A cég eszközéről konkrét tervrajzok szivárogtak ki, így a külső megjelenését már szinte biztosra vehetjük a Surface Speakernek.
A hordozható hangszóró a Microsoft Teamshez csatlakozva vélhetően használható lesz meetingeken a programmal. Korábban az évben jelentek meg pletykák arról is, hogy egy egyszerűbb, új Teams programmal készül a cég, melyet családok és baráti körök számára fejleszt. A prototípust már egyszer demózták, erről azt írta akkor a Windows Central, hogy családi helyzet-, dokumentum- és naptármegosztás van a Teams új verziójában az alap csevegő- és hívásfunkciók mellett.
Arról, hogy a hangszóró a vállalati Microsoft Teams-zel vagy a várhatóan megjelenő új, felhasználói változattal is működni fog-e egyelőre nincs információ.