Tavaly rengeteg pletyka szólt a HTC-ről és a saját okosórájáról. Először a spekulációk szerint arra számíthattunk, hogy a HTC három különböző okosórát fog kiadni az MWC 2014-en, de ez elmaradt.

Aztán suttogtak az emberek egy olyan készülékről, mint a Moto 360, de aztán ez sem valósult meg. Új pletykák szerint az okosóra szeptemberben fog megjelenni, még egy promóvideó is megjelent a HTC-től, melyben arról szólt a fáma, hogy rengeteg mindent akarnak bemutatni idén, de az okosóráról szóló híreket tagadta a HTC.

Az @evleaks begyűjtött információi szerint a HTC szakít a tervével a nagy versenyhelyzet miatt, hisz az LG, Samsung és Motorola is rendelkezik már okosórával.

Szóval várhatóan idén a HTC be fogja mutatni saját okosóráját is, erre abból következhetehetünk, hogy a HTC kiadott egy MWC posztert, melyen a következő szavak állnak: „Utopia in progress”. Ebből következik, hogy valami nagy dologra számíthatunk idén a cégtől.

A Bloomberg-re hivatkozva, mint forrás, állítólag a HTC nem csak az új csúcskészülékét fogja bemutatni, de az első okosóráját is. A HTC partnerkapcsolatot is kötött egy sport-orientált céggel is e hónapban, és meglegyintették, hogy fitnessz eszközök várhatóak majd. Hogy a Bloomberg munkatársa csak egy sportkarkötőről vagy egy valódi okosóráról számolt be, azt még nem tudhatjuk.

Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.