Miközben a legtöbben a mobiltelefonok innovációját követik nyomon, érdemes azért egy kicsit a tévék felé is kacsintgatni, mert az az iparág is rendkívül durva fejlesztéseket termel évről évre.

Az LG most ragadta meg az alkalmat arra, hogy itthon is bemutassa a prémium kategóriás megoldását, a Signature sorozatba tartozó W7-et, ami vékonyabb, mint egy okostelefon, gyönyörű képe van, élőben pedig tényleg csak ámult mindenki, mennyire durván néz ki.

A Picture-on-Wall kialakítás már évek óta fejlesztés alatt állt, most tényleg nem túlzott az LG azzal, hogy olyan, mintha a tévé felra helyezésével egy ablakot nyitnánk a falon, nincs felesleges káva, elképesztően karcsú a készülék, fantasztikusan jól néz ki, ami azért nagyban köszönhető a 4K felbontású, HDR támogatással rendelkező OLED panelnek is.

A hangzásért a Dolby Atmos minősítéssel rendelkező, különálló hangszóró felel. A televízó a CES kiállításon mutatkozott be először, ott több díjat is nyert, teljesen jogosan. Az operációs rendszer szerepkörét a webOS 3.5-ös verziója látja el, ami jól és gyorsan működik, valamint funkciókban sem szenved hiányt.

Az egyetlen elrettentő dolog az ár, ami majd 3,2 millió forint, nyilván nem ezt a modellt látjuk majd tonnaszámra a háztartásokban, de aki ilyet vesz, tényleg moziélményben lesz része. Vagy nem is…pontosabban tényleg olyan lesz, mintha az ablakon nézne ki a nagyvilágra.

Hirdetés
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók. Aki követné, hogy merre járok: www.instagram.com/tamzsolt