Elindult az Androidos készülékkereső hálózat, mely az Android 9-et vagy annál újabb rendszert futtató mobilokat csatlakoztatja a globális lokátor hálózatba, az Apple-féle megoldáshoz hasonlóan.
Az Androidos Find My Device több mint egymilliárd készülékből áll majd, ami lehetővé teszi, hogy az offline mobilokat is megtaláljuk. A Pixel 8 és a Pixel 8 Pro esetében egy „speciális hardveres megoldásnak” köszönhetően akkor is követhető az eszköz, ha ki van kapcsolva, vagy lemerült az akkumulátora.
Májustól az Apple AirTag-hez hasonló Bluetooth nyomkövetők válnak kaphatóvá a Chipolótól valamint a Pebblebee-től, melyek szintén követhetőek lesznek a Find My Device alkalmazásban. Az év folyamán később az Anker eufy, a Jio és a Motorola is bemutat majd nyomkövetőket.
Ezek a kütyük kompatibilisek az Android és iOS nem kívánt követést megelőző megoldásával, így értesülhetünk, ha valaki a tudtunkon kívül követ minket általuk.
Ha úgy gondoljuk, közel járunk, de nem jelenik meg a készülék, a Find nearby gomb segítségével megtekinthetőek a környezetünkben lévő eszközök.
A lokáció meghatározásához a Nest termékek is használhatóak otthon, az eszközök pedig megoszthatóak másokkal.
A Google többféle védelmet beépített a rendszerbe, például a helyadatok végpontok közt titkosítottak, az összesített eszközhely-jelentés pedig arról gondoskodik, hogy a privát helyszínek és az otthonok ne legyenek lekövethetőek.
A későbbiekben szoftverfrissítések várhatóak a JBL, a Sony és más gyártók eszközeire, amivel megérkezik a Google-féle Find My Device támogatása.
Az Apple részéről az iOS 17.5-tel várható a nemkívánatos követés elleni védelem bevezetése a Google-kompatibilis követő eszközöket illetően.