Hirdetés

Egy igen távolinak mondható forrás szerint, nevezetesen az ausztráliai Optus szolgáltatótól tudta meg a világ, hogy ebben a hónapban jöhet a várva várt a frissítés a még 2014-ben bemutatott Samsung Galaxy A5 modellre. Az Optus ezenkívül még közölt néhány információt, érdemes elolvasni.

Egészen pontosan a készülék 2014. októberében került bemutatásra, ebből a távlatból nézve megsüvegelendő teljesítmény a Samsung-tól, hogy megkapja a legfrissebb droidot egy ilyen „régi” modell. Android 4.4.4 KitKat rendszerrel debütált, de azóta már a Marshmallow is megérkezett rá. Visszatérve az Optus-ra,  a szolgáltató megerősítette, hogy érkezik az általa forgalmazott Galaxy mobilokra, ebből könnyen kikövetkeztethető az is, hogy vélhetően globális frissítésre készül a gyártó.

Mikor bemutatásra került a telefon, már akkor sem volt flagship kategória ez természetesen nem változott, de pl. itt a Galaxy A5 (2017), sőt a tavalyi Galaxy A5 (2016) is, melyek Nougat frissítéséről még mindig nincs hír. Lehet, hogy párhuzamosan csinálják ezekre a modellekre is az új rendszert, nem tudni egyelőre, de az szinte biztos, hogy a Galaxy A5 meg fogja kapni az új rendszert

Hirdetés
FORRÁSAndroidHeadlines
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook

3 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.