Elon Musk sosem hagyja, hogy rajongói unatkozzanak, mindig a megfelelő időben csepegtet egy kis infót, amivel újra és újra felcsigázza az érdeklődést. A Tesla esetében erre mostanság nagy szükség is van, hiszen az elmúlt időszak nem nevezhető túl rózsásnak a cég szempontjából. Most viszont újra felszálló ágba került az autógyártó, és Musk legújabb Twitter üzenete is ezt a célt szolgálja.

Friss bejegyzésében a cégvezető arról mesélt, hogy a hamarosan bemutatkozó Tesla Pickup két különlegességgel biztosan szolgál majd.

Az egyik, hogy dupla elektromos motor lesz benne, ami egyébként annyira nem szokatlan, a Model S, Model X és most már a Model 3 is kapható ilyen kialakítású meghajtással. Ám mellette egy speciális felfüggesztésről is említést tesz, ami dinamikusan igazodik majd az útviszonyokhoz.

Ennek részleteit persze nem fejtette ki, de ilyesmit már láthattunk más gyártótól is, tehát kérdéses, hogy a Tesla megoldása miben különbözik majd a többiekétől. Ja, és mellesleg még hozzátette, hogy mindezek teljesen standard funkciók lesznek, azaz nem kell érte felárat fizetni, az alapár tartalmazza majd. Ezeken felül nagyteljesítményű elektromos csatlakozóval is felszerelik majd, tehát magát az autót használhatjuk áramforrásként. Nyilván a 360 fokos kamera- és egyéb érzékelőrendszer, az Autopilot és a többi, már meglévő Tesla képesség sem maradhat ki belőle. Végleges fotó természetesen még nincs az autóról, ám a pletykák szerint a Tesla Semi elektromos kamionra hasonlító formát várhatunk, és akár hatan is elférnek majd a bizonyára nem kompakt járműben.

Hirdetés
FORRÁSCarscoops
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.