Hirdetés

Annak ellenére, hogy a OnePlus 3 értékesítése véget ért ebben a hónapban, nem hanyagolja el természetesen csúcskészülékét a kínai gyártó. Azt, hogy egy kisebb ráncfelvarrást egyébként miért kellett kiadni fél év után és így véget vetni készülékük életének, senki sem tudja, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy szoftveresen nem lesz támogatva a OnePlus 3. oneplus-3t

Ami érdekes, csak a OnePlus 3 kapja meg e hónap végén a Nougat beta frissítését, az új flagship nem, ennek okát ugyancsak nem tudni. A OnePlus pontos adatot arról nem közölt, hogy mikor is számíthatnak a felhasználók a frissítés megkezdésére, csak annyit, hogy még az év vége előtt megkapja mindkét modell a frissítést.

Vajon ha a 3T nem jelent volna meg, akkor a OnePlus 4 hasonló vagy akár jobb specifikációkkal jelenhetett volna meg az eddig megismert (kb. 400 $-ért lehetett az eddigi modelleket megvásárolni) árért cserébe? S miért nem lehetett a OnePlus 3 árát lejjebb vinni és ugyanannyiért adni a ráncfelvarrott verziót, mint ahonnan történt az árleszállítás? Talán ezekre a kérdésekre sosem fogunk válaszokat kapni, mindenesetre az eddig szimpatikus üzletpolitikát követő OnePlus sokak számára csalódást okozott.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy jövőre már megnövekedett árú alkatrészeket jósolnak az elemzők, ebből következik, hogy még drágább lesz a OnePlus 4, mint jelenleg a OnePlus 3T. Ha ez így lesz, akkor jelentősen csökkenni fog a potenciális vásárlók halmaza, hiszen pont a kiváló ár/érték aránnyal tudott a nagy gyártóknak fejfájást okozni a OnePlus. Jövőre kiderül, hogyan is folytatódik a történet.

Hirdetés
FORRÁSAndroidAuthority
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook