Hirdetés

Kiderült, mikor érkezik a Xiaomi 13 széria és a MIUI 14.

Lei Jun bejelentette, hogy december elsején érkezik a Xiaomi 13 széria és a MIUI 14, valamint egyéb részleteket is elárult a csütörtöki bemutatón megjelenő termékekről.

A Xiaomi vezetője, Lei Jun megosztott egy hivatalos renderképet a Xiaomi 13-ról, amely OLED kijelzővel érkezik majd, 1,61 mm vastag kerettel a tetején és az oldalán, míg az alsó keret 1,81 mm-es lesz. Ezen kívül a telefon 71,5 mm széles lesz – így egy kézzel is könnyedén használható.

December elsején jön a Xiaomi 13 széria és a MIUI 14

Megerősítést kaptunk arról is, hogy az összes Xiaomi 13 telefon IP68-as víz és porálló lesz. A Xiaomi emellett elárulta, hogy a csütörtöki bemutató rendezvényen piacra dobja a Watch S2 okosóráját és a Xiaomi Buds 4 TWS fülhallgatóját, valamint az első asztali számítógépét illetve új Wi-Fi routerét és projektorát is.

December elsején jön a Xiaomi 13 széria és a MIUI 14

A várható termékek mellett az is kiderült, hogy az új rendszer, a MIUI 14 is ezen az eseményen fog bemutatkozni.

Ti várjátok már a MIUI 14-et?

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Márkus Marcell
Főként a mobilokkal kapcsolatos híreket hozom el nektek, de olvashattok a közösségi platformokról, streaming szolgáltatókról és egyéb okoseszközökről is a Tech2.hu-n.