Hirdetés

Bemutatkozott az eddigi legszínesebb Apple Watch generáció, a Series 6. A megszokott színek mellett idén először piros Product (RED) és kék tokozással is elérhető lesz az alumínium változat. A rozsdamentes acél pedig új arany és sötétszürke színekben is kapható lesz.

De természetesen nem csak a színek számítanak újdonságnak. Egészségügyi tudása is nőtt a legnépszerűbb okosórának, az Apple Watch Series 6 ugyanis képes véroxigénszintet is mérni az új szenzorokkal.

Az új generációs Apple Watch az S6-os processzorral dolgozik, amely 20%-kal gyorsabb, mint elődje volt és az A11 Bionic architektúráját vették alapul tervezéskor.

Világosabb lett az always on kijelző is a Series 5-höz képest, az Apple állítása szerint 25%-kal nagyobb fényerőre képes a Series 6.

A Series 6 új számlapokat is kap, melyek a watchOS frissítéssel a régebbi modellekre is elérhetők lesznek. Vannak közte kifejezetten szép, híres dizájnerek által készített számlapok is és van animált Memoji számlap is… Fontosabb talán, hogy a watchOS 7-tel az Apple több fejlesztő számára engedélyezi, hogy számlapokat fejlesszenek, így például készülhetnek munkaspeciális számlapok is. Az Apple sportolóval és orvossal demózta ezt a lehetőséget.

Újdonság a Family Setup is, mely egyelőre nem lesz elérhető Magyarországon, viszont az EU-n belül az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban, Spanyolországban, Lengyelországban és Németországban igen. Az opció lényege, hogy egy iPhone-hoz több Apple Watch is társítható, így gyermekünk vagy idősebb rokonaink óráját hozzárendelhetjük saját telefonunkhoz. A funkcióhoz LTE-képes Apple Watch-ra van szükség.

Az Apple Watch Series 6 pénteken 399 dolláros áron nyit az Egyesült Államokban.

Series 6 magyarországi árak és elérhetőség:

Az Apple itthon hivatalosan szeptember 18-tól árusítja az Apple Watch S6-ot.

Alumínium tokkal 40 milliméteres méretben 159.990 forint, míg 44 milliméteres méretben 169.990 forint a GPS modell ára. Amennyiben GPS+LTE modellt szeretnénk, 40mm-es méretben 199.990 forintot kér érte a cég, 44mm-es méretben pedig 209.990 forintot.

Rozsdamentes acél tokozással a 40mm-es változat 289.990 forintba kerül, a 44mm-es változat pedig 309.990 forintba. A rozsdamentes acél Series 6-ból az Apple csak GPS+LTE változatot árul.

Apple Watch SE

Az iPhone SE sikerét követve az Apple bemutatta az Apple Watch SE-t. Az új óra 279 dolláros áron nyit és a tavalyi Series 5 processzora és tudása található meg benne. Itt nem lesznek választható opciók a tokozást illetően, kizárólag alumínium házzal lehet majd megvásárolni.

Az Apple Watch SE száz százalékig újrahasznosított alumíniumból készül és az Apple úszásáállónak titulálta.

Az SE a Series 4-ből megismert kijelzőt használja, viszont az always on kijelző funkciót nem kapta meg.

Van benne gyorsulásmérő, giroszkóp, szívritmus szenzor és esésfigyelő. Lényegében egy újracsomagolt Apple Watch Series 4-ről van szó.

Az előrendelés ma indul a Series 6 és az SE esetén is, péntektől lesznek elérhetők az Egyesült Államokban. Az Apple továbbra is a kínálatában tartja az Apple Watch Series 3-at is, 199 dolláros áron.

SE magyarországi árak és elérhetőség:

Az Apple Watch SE, hasonlóan az S6-hoz szeptember 18-tól vásárolható meg Magyarországon. Az SE-ből is GPS és GPS+LTE változatot árul az Apple két méretben.

A 40mm-es változatból 109.990 forint a GPS modell és 129.990 forint a GPS+LTE verzió. A 44mm-es tokkal szerelt órából 119.990 forint a GPS változat és 139.990 forint az LTE-képes.

Az Apple Watch Series 3 az Apple Store-ban 77.990 forintos áron továbbra is megtalálható. A Series 6 Nike verziója pedig a Series 6 alumínium változatok árán érhető el szeptember 18-tól.

Fontos megjegyezni, hogy bármelyik LTE-képes Apple Watch Magyarországon egyelőre kizárólag a Telekom eSIM szolgáltatásával használható!

Hirdetés
FORRÁSApple
Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Programtervezést és könyvtártudományt tanultam, lassan öt éve, hogy írással és közösségi médiával foglalkozom.