Hirdetés

Ahogyan azt a szivárgásokból sejteni lehetett a Samsung tovább folytatja 2016-os termékpalettájának bővítését. A mai napon egyből két készüléket is bemutatott a dél-koreai vállalat. Bár nagy sajtóeseményre nem került sor, csupán csak arról van szó, hogy a Samsung kínai honlapján megjelent a két újdonság.

galaxy-j5-j7-2016-3

Mint az a nevükből is kiderül a Galaxy J5 (2016) és Galaxy J7 (2016) a tavaly bemutatott Galaxy J5 és J7 készülékek következő generációja lett. Történtek fejlesztések mindkét modellnél, például a fém keret, amely valamiféle prémium érzetet ad a felhasználónak, és az akkumulátor is növekedett az első generációhoz képest.

galaxy-j5-j7-2016-8

A Galaxy J5 (2016) egy 5,2 hüvelykes HD felbontású Super AMOLED kijelzőt kapott. Ez alatt lapul a négymagos, magonként 1,2 GHz-en ketyegő processzor amit 2 GB RAM támogat a megfelelő sebesség érdekében. A belső tárhely 16 GB lett, és a microSD bővíthetőség sem hiányzik. A hátlapi kamera 13 megapixel, míg az előlapi 5 megapixel felbontással rendelkezik. Természetesen a második generációban sem tűnt el az előlapi LED villanó, így továbbra is készítehtünk akár vak sötétben is szelfiket. Akkumulátorból pedig egy 3100 mAh telepet sikerült beszorítani a készülékházba a mérnököknek.

galaxy-j5-j7-2016-5

A Galaxy J7 (2016) valamivel nagyobb, 5,5 hüvelykes Full HD felbontású Super AMOLED kijelzővel érkezett. A processzor is erősebb ebben a készülékben, ugyanis a Galaxy J7 (2016) már egy octa-core 1,6 GHz-es processzorral lett ellátva. RAM-ból 3 GB jutott a nagyobbik modellnek, ám a belső tárhely itt is 16 GB amit microSD kártyával tovább bővíthetünk. Ami a kamerákat illeti, teljesen megegyezik a Galaxy J5 (2016) specifikációjával, tehát a hátlapon egy 13, míg az előlapon egy 5 megapixeles (LED-es villanóval ellátott) kamera található. A nagyobb készülékházhoz persze nagyobb akkumulátorkapacitás is társul, így kaphatott a Galaxy J7 (2016) egy 3,300 mAh akkumulátort.

galaxy-j5-j7-2016-4

Mindkét készülék támogatja a 4G mobilhálózatokat, és akár két SIM kártyát is képesek kezelni. A Galaxy J7 (2016) pedig támogatja a nálunk egyenlőre még nem elérhető Samsung Pay fizetést, ami segítségével mobilunkkal bankáratyaként használva fizethetünk. Mindkét modell arany, fehér, és pink színekben lesz majd elérhető. Hogy mikor lesznek kaphatóak a készülékek Európában egyenlőre még nem tisztázottak, csakúgy mint az árak. Bár nagy eséllyel hasonló árat kapnak majd, mint az első Galaxy J5 és Galaxy J7.

galaxy-j5-j7-2016-2

Forrás: SamMobile

Hirdetés
Dömötör István
2010 óta rajongok az okostelefonokért, és ez jó sokáig nem fog változni...