Mindennapi életünk szerves részét képezik már az okostelefonok, de ezidáig nem sikerült még teljes mértékben megoldanunk azt, hogy vezetés közben is képesek legyünk biztonságosan, és kényelmesen használni a készülékeinket. A tavalyi évben bemutatkozott az Apple CarPlay, az Android Auto, és a “Windows in the Car” rendszer is, melyeket informatikai cégek mutattak be, de elég nehéz egységesen minden autómárka minden modelljébe integrálni ezeket a megoldásokat, így egyes autógyártók úgy határoztak, hogy inkább a saját rendszerüket fejlesztik tovább a modelljeikben. Most a németek álltak elő a BMW iDrive rendszer legújabb verziójával. (megjegyzés: a BMW Csoport hivatalosan támogatja az Apple CarPlay rendszerét is, de ezidáig még nem mutatták be az iDrive iOS-re optimalizált szoftverét.)
BMW-iDrive-Touch-Controller
Az új iDrive rendszer legnagyobb újdonsága az érintőkijelző- az elmúlt években számos kritika érte a bajor gyártót, hogy az LCD-kijelzőt nem lehetett érintéssel vezérelni, ezáltal egy ősrégi, nehézkesen kezelhető felületet kellett használniuk a tulajdonosoknak. Az iDrive kontroller mellett az új kijelző egyfajta virtuális billentyűzetként is szolgál majd, ami jelentősen megkönnyíti majd a címek felvitelét az iDrive Navigációs szolgáltatásba. A BMW úgy nyilatkozott, hogy követik az okostelefonok és a táblagépek által megváltozott felhasználói szokásokat, és az iDrive-ot is ennek függvényében fejlesztik tovább.
bmw-idrive-2016-nestandard1
A legújabb iDrive viszont az érintéseink mellett a gesztusainkat is képes lesz érzékelni, a mérnökök ugyanis egy kamerát helyeztek el a kijelző fölé- ha bejövő hívásunk van, amit fogadni szeretnénk, egyszerűen rá kell mutatni a kijelzőre, ha viszont el szeretnénk utasítani, akkor legyinteni kell oldalra az érzékelő előtt. “Tekerő” mozdulatokat is képes lesz felismerni a 3D szenzor, így könnyen állíthatunk a hangerőn, és szabályozhatjuk vele a klímát is.
next-generation-bmw-idrive-interface-2015-consumer-electronics-show_100495891_l
A rendszer Androidos mobilokkal, tabletekkel, és iPhone-nal képes kapcsolatot létesíteni wifin keresztül- az okostelefonokra, vagy táblagépekre le kell tölteni egy alkalmazást, ezután az iDrive automatikusan elvégzi a párosítást, és a csatlakozást. Az új BMW iDrive rendszer fokozatosan kerül bevezetésre 2015-ben, és 2016-ban, első körben a 7-es sorozatú modellekbe fogják beszerelni a megújult infokommunikációs- és szórakoztató rendszert.
Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.