Hirdetés

A legtöbb mostani pletyka és szivárgás az idei iPhonet illetően mind azt sugallják, hogy nagy változás lesz a 2017-es modell(ek)nél. Noha nagyjából még 5 hónap van a készülékek bemutatójáig, a szivárogtatók nem alszanak, ontják magukból az iPhone 8-cal (ha így fogják hívni) kapcsolatos infókat.

Ezúttal egy – a belső elemeket szemléltető – sematikus rajz bukkant fel a /LEAKS oldalán, melyen jól látható a vertikálisan, függőlegesen elhelyezett duál kamera rendszer. A két kamera között egy LED villanót is láthatunk, mely vélhetően ugyanúgy 4 LED-et fog tartalmazni. További érdekesség, hogy láthatóak az előlapi szenzorok kivágásai is, melyekből négyet meg is jelöltek.

A jobb oldali két szenzor fölé írt kínai szövegre a Google képfelismerős fordítója azt írja, hogy duál előlapi kamera lesz, a másik oldalon pedig a közelségérzékelőt és a fényszenzort írja.

[Total_Soft_Poll id=”22″]

Ezen felül a bal alsó zöld kínai felirat alapján vezeték nélküli töltésre is képes lesz majd a telefon, ezt az akkumulátornál kiírt QI (töltési szabvány) felirat is jelzi.

Ha nem lenne elég, akkor egy tok is megmutatkozik, melyen látható szintén a vertikális kameraelrendezés, illetve az is, hogy nincs semmilyen kivágás az ujjlenyomat-olvasónak, szóval ezek alapján marad az előlapon. Ha már egy kiegészítőről jelenik meg egy kép, akkor már kezd hihető lenni a történet, de ez még korán sem jelenti azt, hogy hiteles is, hiszen fillérekért le lehet egy ilyet gyártani.

Hirdetés
FORRÁSSlashleaks
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.