Az Apple termékeit mindig is drágának tartották, de az idei iPhone minden várakozást felülmúlhat ezen a téren. Mivel most lesz 10 éves az iPhone, az Apple vélhetően tervez egy évfordulós modellt a szokásos vérfrissítésen felül, mely már széltől szélig tartó OLED kijelzőt kap, vezeték nélküli töltést is kap, valamint teljesítményben is erősebb lesz, ahogy az szokott lenni.
Az Apple tudja jól, hogy az emberek ártól függetlenül meg fogják venni így is a mobilt, kell az exkluzivitás. Ez még egyelőre erős feltételezés, természetesen a bemutatóig semmi sem biztos. Az évfordulós iPhone vélhetően az X jelzést kapja majd és 5.8 inches képátlót kaphat és a másik két modellel együtt a szokásos szeptemberi időszakra várható.