A szeptemberben debütáló phabletről még elég sok ellentmodásos hír kering a világhálón. Egyesek szerint midkét oldalán hajlított kijelzővel érkezhet, hasonlóan mint az idén márciusban bejelentett a Galaxy S6 Edge. Mások szerint a Galaxy Note 5 küllemileg nem sokat változik majd a Note 4-hez képest, csupán a készülék belsejében lesznek változások.
Egy új forrás azt is megemlíti, hogy a következő Samsung zászlóshajó automatikusan ki fogja tudni adni a készülékbe dugható S Pen-t. Tehát a felhasználónak csak meg kell fognia a készülékből kilógó S Pen-t, és már használhatja is azt.
Hogy ez a funkció valóban megtalálható lesz-e a Galaxy Note 5-ben, egyenlőre még nem tudni. Egy dolog azonban biztos, a Samsung már szabadalmaztatta ezt a megoldást. A szabadalomból az is kiderül, hogy egyszerű mágnesekkel oldaná meg a kiadást a dél-koreai gyártó. Az S Pen-ben, és a készülék belsejében is lenne egy-egy mágnes. Majd az egyik mágnes polaritását megváltoztatva kilökődne a készülékből az S Pen.
Már csak az a kérdés, hogy hogyan tudjuk majd előidézni a polaritás váltást. Ez lehetne például hangutasítás, egy szoftveres gomb megnyomása, vagy esetleg egy minta rajzolása a képernyőre. Hogy valóban megkapja-e ezt a funkciót a Galaxy Note 5 az nagy valószínűséggel idén szeptemberben derül majd csak ki, amikor bemutatják a készüléket.
Forrás: SamMobile












