Az ASUS sok-sok újdonságot hozott el a 2018-as Computex kiállításra, köztük van három új VivoBook, egy új ZenBook S, a VivoWatch BP, illetve a ZenBook Pro 14 és 15.

A Vivowatch BP a világ első okosórája beépített vérnyomásmérő szenzorral. Ez a szenzor a kütyü előlapjának bal felső részében található, ami 15 másodperc alatt mér és az ASUS szerint meglehetősen pontos. Ez azonban jár egy nagy negatívummal, nem lett túl esztétikus az óra. Kezdjük azzal, hogy az ovális óratestbe egy szögletes kijelzőt építettek, ami ráadásul nem is középen helyezkedik, úgyhogy lehet jó, de szépségversenyt nem fog nyerni.

A VivoWatch BP ezen kívül persze méri a pulzusunkat, az alvási szokásainkat és a normál aktivitásainkat. Az óra fő atrakciója ugyebár a vérnyomásmérés, azonban az ASUS 28 napos üzemidőt is ígér mellé, ami nem elhanyagolható adat.

Lépjünk is egyet, jöjjenek az új Vivobookok. Mindhárom új gép 8. generációs Intel processzorral lett felszerelve, azonban itt az érdekesség, hogy a NanoEdge névre keresztelt kijelző az S14 és S15 esetében az előlap 86%-át, az S13-nál pedig a 89%-át kiteszi, tehát egész vékonyak a körülötte lévő kávák. A kijelző felbontása a 15,6 hüvelykes S15 esetében lehet HD vagy FHD, a két kisebb modellnél pedig csak FHD-s modell kapható.

További újdonság az úgynevezett ErgoLift. Ezzel a megoldással amikor kinyitjuk a laptopot, annak kijelzője egyenes felületen megemeli a laptop alját, ezáltal kényelmesebb rajta gépelni, valamint kicsit jobban is levegőzik a gép.

Hardver tekintetében Intel Core i3-8130U, i5-8250U és i7-8550U processzorok közül lehet választani, kérhető GeForce MX150-es grafikus kártyával és maximum 16 GB RAM-mal. HDD-ből maximum 2 TB-ot támogat, NVMe SSD-ből pedig max. 512 GB-ot. A telep 42Wh-s lett mindegyik laptopnál, ezzel egy munkanapot bírnak ki a gépek, de ennél konkrétabbat nem mondott az ASUS.

A következő a ZenBook S. Az új laptop követte az ASUS dizájnfilozófiáját, gyémántvágott sarkokkal, elegáns külsővel bír, 12,9 mm vastag és mindössze 1 kilót nyom. Itt is él a korábban említett ErgoLift, illetve a NanoEdge kijelző, a 13,3 hüvelykes panel FHD vagy akár UHD felbontású is lehet konfigurációtól függően.

A ZenBook S-be Harman/kardon hangszórókat építettek és kapható lesz sötétkék és burgundi vörös színekben. A teljesítményről egy Core i5-8250 vagy egy i7-8550 processzor gondoskodik 8 vagy 16 GB RAM társaságában, a háttértár pedig maximum 1 TB-os NVMe SSD lehet. Itt az üzemidőért egy 50 Wh-s akkumulátor felel.

ZenBook Pro: van egy 14 és egy 15 hüvelykes modell. A 14 hüvelykes, FullHD-s változat Core i5-8300HQ processzorral, max. 16 GB RAM-mal és 1 TB SSD-vel bír, a videókártya itt legfeljebb egy GTX 1050 Max-Q lehet.

A ZenBook Pro 15 már egy fokkal izgalmasabb, ugyanis ez már kérhető 6 magos Intel Core i9-8950HK processzorral, GTX 1050 Ti videókártyával és UHD kijelzővel, azonban ennek a laptopnak és a 14 hüvelykes modellnek is van egy meglepő újdonsága, a ScreenPad.

A gépek tapipadja egy az egyben egy 5,5 hüvelykes érintőkijelző, ami másodlagos panelként működik. Attól függően, hogy milyen programot használunk, segédeszközöket ajánl fel, például egy Word dokumentum szerkesztésekor formázási eszközöket jelenít meg, PowerPoint prezinél egy érintéssel árnyékot tehetünk egy kép mögé és még sorolhatnám, ezek csak kiragadott példák voltak. Az ASUS közzéteszi a ScreenPad SDK-ját is, így a fejlesztők tudnak majd rá appot fejleszteni.

Mivel a Windows ezt második kijelzőként azonosítja, így a tartalmakat egész egyszerűen le tudjuk húzni a lenti kijelzőre, így például a tapipadon mehet a zenelejátszó vagy a youtube, közben ugyanúgy navigálva rajta használhatjuk a nagy UHD-s kijelzőt a mindennapi dolgainkra. Az ‘F6’ billentyűvel váltogathatunk a módok között, ha nem szeretnénk élni a kiterjesztett kijelzővel vagy a segédappokkal, akkor használható normális touchpadként is.

Kipróbáltam és tényleg jól használható, de sajnos nem volt sok időnk, hogy teljesen kielemezzük a gépet. A ZenBook Pro 15 nagyon erős, akár 3 db csatlakoztatott UHD monitort képes meghajtani, ami nem elhanyagolható teljesítmény.

Árakról és megjelenésről nem beszéltek, ezek az infók vélhetően később lesznek nyilvánosak.

Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.