Az általános és üzleti felhasználásra szánt laptopok piacán az elmúlt évekre főként az évente érkező új processzor generációk és itt-ott némi dizájnváltás volt jellemző, de igazán komoly fejlesztéseket leginkább csak a játékosoknak és professzionális felhasználóknak szánt gépeknél láthattunk. Az ASUS azonban a tavalyi év végéhez közeledve felrázta a piacot az OLED kijelzős ZenBook Flip S-sel, 2021-ben pedig nem kis lépésben tervezik bővíteni ezt a vonalat.

Nemrég volt szerencsénk kipróbálni a gyártó legújabb OLED kijelzős, 2 az 1-ben gépét, az ASUS ZenBook Flip 13 OLED-et, ami sokban hasonlít a prémium kategóriás S-szériára, viszont a cél az volt, hogy ésszerű kompromisszumok mellett csökkentsék az árakat és az OLED-et, mint fő funkciót egyre közelebb hozzák az átlagos felhasználókhoz, hiszen ők is szemmel látható előrelépésként tekinthetnek erre.

Mielőtt azonban az OLED előnyeire térnénk ki, nem mennénk el a hardver mellett sem szó nélkül, hiszen a legfrissebb komponensekkel dolgoztak a tervezők. A gépet egy négymagos, Intel® Core™ i7-1165G7-es processzor hajtja, mely jelenleg az Intel legújabb mobil generációjának egyik legerősebb tagja. Hozzá került még 16GB RAM és 512GB villámgyors SSD. Hozzájuk jön még az újgenerációs, Intel® Iris Xe grafikus egység, mely óriási előrelépés a korábbi, processzorba integrált megoldásokhoz képest.

Ez a kombináció nem csak a mindennapi általános teendőkhöz, filmezéshez, böngészéshez elegendő, hanem az irodai szoftvereket és egyéb alkalmazásokat is gördülékenyen kezeli. Akik a gyönyörű OLED panelt mondjuk képszerkesztésre is használnák, azoknak jó hír lehet, hogy az Adobe Photoshop is kiválóan fut rajta és ha csak ritkán, valamint akkor is rövid, nem sok effektet és különleges megoldást használó videókat vágna valaki, akkor azzal sem lesz gond. Sokakat meglephet, hogy a játék sem lehet akadály, hiszen közepes és alacsony beállítások kombinációja mellett a játszható minőséget jelentő 30-60 fps simán kihozható például a GTA 5-ből vagy éppen a CS:GO és Valorant párosból, a Rocket League ennél jóval könnyebben futhat el rajta és akkor még nem is beszéltünk a Minecraftról vagy egyéb, nem grafikailag imponálni kívánó játékról.

A gép egyébként 13 colos, Full HD felbontású OLED panellel érkezik, ekkora méretben pedig nem is kell több pixel és a keretek is rendkívül keskenyek. A 400 nites fényerő jóval magasabb az átlagnál, a kiváló színeket pedig a Pantone hitelesítés és a DCI-P3 színskála teljes lefedése biztosítja. A kiváló képminőséghez a tökéletes fekete szín is hozzájárul, hiszen az OLED technológia nem próbálja meg létrehozni a mély feketéket, hanem szimplán kikapcsolja a pixelt és így a természetes, telje feketét kapjuk meg, így nem véletlen a DisplayHDR 500 True Black tanúsítvány megszerzése sem. Ami nagyon sokak számára fontos lehet még, az a szemkímélés, hiszen főleg most a home office alatt, de egyébként amúgy is egyre többet töltünk a laptopok előtt.

Az ASUS OLED laptopja egy hagyományos, LCD kijelzős laptophoz képest akár 70%-kal kevesebb káros kék fényt bocsátanak ki. Azt is kevesen tudják, hogy a gyermekek hatványozottan ki vannak téve a káros kék fény szemre gyakorolt negatív hatásainak, tehát ha mondjuk tanulni és egyben játszani és sorozatokat nézni választanánk egy laptopot a gyermekünknek, akkor a hosszú órák alatt jóval kevesebb káros kék fény éri a szemét. Az ASUS OLED panelek 0,2 ms-os válaszidővel rendelkeznek, ami talán a gamerek számára mond leginkább valamit. Ezzel tulajdonképpen sokkal gördülékenyebb és folyamatosabb képélményben van részünk egy egyszerű böngészés közben is.

A 360 fokban kihajtható panel zsanérjai sokkal jobbak, mint a tavalyi, nem OLED változat esetében és szinte bárhol megállíthatjuk a kijelzőt a felhasználási módhoz legjobban illő pozíció érdekében. Nekünk egyértelműen a „sátor” mód volt az egyik kedvencünk a tartalomfogyasztáshoz, de például hosszabb videóhíváshoz a beépített webkamera hagyományos elhelyezésének köszönhetően nagyon jó választás lehet a kijelző felhajtása és a billentyűzet asztal felé fordítása.

A gép természetesen magyar nyelvű, háttérvilágításos billentyűzettel érkezik és a csatlakozásokra sem lehet panaszunk, hiszen a hagyományos USB 3.2 A csatlakozás mellett 2 darab Thunderbolt 4-es USB-C és egy HDMI 1.4 is került rá. Az USB-C csatlakozáson keresztül lehet tölteni is, a gyorstöltés funkció 60%-ra tölti fel 49 perc alatt, az üzemidő terén pedig egy 8 órás munkanap nem lehet akadály. A dobozban egy stylus is található, mellyel rajzolhatunk, jegyzetelhetünk vagy éppen vezeték nélkül irányíthatjuk a prezentációkat is, ez egy kellemes extra, főleg úgy, hogy a gép vételárában már benne is van, ahogy az ajándék táska is.

Az ASUS ZenBook Flip 13 OLED jelenleg 520 000 Ft környékén vásárolható meg 3 év garanciával. Ez nyilván nem olcsó, de az extra stylus és táska mellett a legmodernebb hardvert és egy olyan kijelzőt kapunk, ami sokkal időtállóbbá teszi a laptopot és minden nap hozzáteszi azt az extrát, amit jelenleg nagyon kevés modell kínál a piacon. Ráadásul az egyik legnagyobb szolgáltató kínálatában is elérhető a gép mobilinternetes csomag mellé kedvezményesebb áron, részletfizetéssel, ami szintén plusz pont lehet sokak számára. Az információnk szerint hamarosan érkezik egy valamivel olcsóbb, Intel® Core™ i5-1135G7-tel szerelt változat is, amivel tovább faraghatunk a költségeken úgy, hogy igazán nagy előnyt egyébként nem jelent az i7-es processzor.

További infók a gépről az ASUS hivatalos oldalán.

Hirdetés
6 éve írok az informatika és a telekommunikáció világáról és 1 éve készítek videókat. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.